Facebook Instagram Youtube
Menü

Odatette magát a serdülő fiú B csapatunk!

2021. október 04.
Odatette magát a serdülő fiú B csapatunk! Bejutott az ország legjobb húsz csapata közé serdülő B gárdánk, miután az Akadémiánkon megtartott forduló során háromból két mérkőzését is megnyerte.

A serdülő fiúk először az Egerrel találkoztak, amelyet simán, egy híján ötven ponttal legyőztek, majd kikaptak az Oroszlánytól. A harmadik meccsre aztán megint nagyon összeszedték magukat, és hatalmas különbséggel nyertek az Alba Fehérvár A ellen.

– Az első mérkőzésünkön remek energiával és hatalmas szívvel játszottunk. Agresszívan védekeztünk, a támadásaink jól működtek, megfontoltak, türelmesek és tudatosak voltunk, jól tudtuk hasznosítani az edzésen gyakoroltakat. Számítottunk rá, hogy az Oroszlány elleni meccs nem lesz sétagalopp, itt jobban kijöttek a fizikális különbségek, ami abból adódott, hogy csapatunk zöme egy évvel fiatalabb a korosztálynál. Nehéz mérkőzés volt, de mindent megtettünk, kihoztuk magunkból a maximumot egy igen jó csapat ellen. Az utolsó találkozón jól látszott, hogy mennyire igyekszünk kijavítani az előző nap hibáit. Mindenki nagyon összeszedett volt, ismét extra energiákat láttam a csapatban. Ezzel az ország húsz legjobb csapata közé kerültünk a B gárdánkkal. Szeretnénk a B csapattal B döntőt játszani idén, ezt fogalmaztuk meg célként, és ha ilyen szorgalmasak maradunk, ez sikerülhet is – értékelt Moosz Milán vezetőedző.

 

Egri VSI KOK A–NKA Pécs B 35-84 (6-30, 3-23, 11-16, 15-15)

NKA Pécs B: Rotter 4, Marokházi 15, Gáspár V. 17, Tószegi-Sabath 4, Reiner 2. Csere: Riegl 8, Erdélyi 5, Inalegwu 12, Vajas 8, Gálfi, Juhász 2, Gurzó 7. Edzők: Moosz Milán, Nagy Kevin.

 

NKA Pécs B–OSE Lions U14 A 64-81 (17-8, 17-27, 11-25, 19-21)

NKA Pécs B: Rotter 4, Marokházi 9, Gáspár V. 17, Tószegi-Sabath 4, Reiner, Riegl 6, Rácz 4, Erdélyi 1, Inalegwu 7, Vajas 2, Gálfi, Juhász 2, Gurzó 14/3. Edzők: Moosz Milán, Nagy Kevin.

 

Alba Fehérvár A–NKA Pécs B 36-119 (2-18, 18-29, 7-33, 9-39)

NKA Pécs B: Rotter 7, Marokházi 23, Gáspár V. 13, Tószegi-Sabath 4, Reiner 4. Csere: Riegl 11, Erdélyi 2, Inalegwu 4, Vajas 8, Juhász 2, Gurzó 39, Rácz 2. Edzők: Moosz Milán, Nagy Kevin.

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx