Facebook Instagram Youtube
Menü

Összejött a bronzérmes csapat

2020. június 17.
Összejött a bronzérmes csapat Öregdiák-találkozót tartottunk a közelmúltban, a Rátgéber Kosárlabda Akadémián 2012–2015 között pallérozódó első generáció, a 2014/2015-ös szezonban bronzérmes fiú csapat jött össze egy délután és egy este erejéig.

Korábbi játékosaink és az akkori szakmai stáb tagjai láthatóan nagyon örültek egymásnak, folyamatosan mentek a zrikák – és persze járt a labda a pályán, hullottak a triplák. Mindenki külön az erre az alkalomra készített névre szóló mezt kapott, amelyen a felirat jelezte, hogy kikről is van szó: „A kezdet 2012–2015”. Akkor, a kezdet idején a körülmények, az infrastrukturális lehetőségek még fényévnyi távolságban voltak a mostanitól, a kosárlabda feltétlen szeretete azonban magasra repítette a fiúkat.

A meghívásnak egy híján a teljes csapat eleget tudott tenni, egyedül Blazsetin Danijel nem tudott eljönni, a többiek itt voltak: Balázs Bodó, Bíró Levente, Czimmer Máté, ifj. Rátgéber László, Kozári István, Kucsora Csaba, Marczi Ádám, Mogyorósi Bálint, Osiyemi Adebayo, Pongó Marcell, Riskó Dávid, Somogyfoki Péter, Soós Balázs, Sütő Attila, Szavai Balázs, Tálos András, Thán Csaba. A szakmai stáb tagjai: Csák Magdolna, Ivica Mavrenski, Juhász Olivér, Rausch Gergő, Kaltenecker András, Éles Péter, Jágity Csaba.

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx