Facebook Instagram Youtube
Menü

Otthon is győztek a lányok!

2021. október 05.
Otthon is győztek a lányok! A Sopron elleni idegenbeli szép győzelem után hazai pályán is nyert az NKA Universitas PEAC csapata a női amatőr NB I. Piros csoportjában.

Csupa tehetséges fiatalból álló csapatunk (a legidősebb a 19 éves Bojtár Boglárka…) nagyon szépen kezdte a szezont, hiszen 75-63-as győzelmet aratott Sopronban. Bíztunk benne, hogy hazai pályán is sikeresen indítanak a lányok, akik a DVTK U23-as együttesével néztek farkasszemet.

Az első negyedben még döcögött a szekér, nem igazán találtuk a ritmust, amit ki is használt ellenfelünk, négypontos előnyre tett szert. A folytatásban már sokkal keményebben és határozottabban védekeztünk, aminek meglett az eredménye. A második negyedben hét, a harmadikban kilenc pontot szereztek csak a vendégek, miközben a mi támadójátékunk jól működött, ennek köszönhetően az utolsó felvonás előtt már tizenhárom ponttal vezettünk. A hátralévő tíz percet is alaposan megnyomtuk, tovább növeltük előnyünket, s végül magabiztosan, 74-52-re nyertünk.

Csapatunk legponterősebb játékosa ezúttal Tőczik Boglárka volt, aki 15 pontot szerzett. A lepattanók terén Drávecz Boróka volt ellenállhatatlan, 11 lecsorgó labdát kaparintott meg.

Vilipics-Kmézics Daliborka: – Nagyon örülünk annak, hogy hazai pályán is győzelemmel kezdtük a szezont! Ismét hatalmas lendülettel és motivációval lépett pályára mindenki. Az első percek döcögősek voltak, de ahogy a védekezésünkön tudtunk szigorítani, sikerült olyan különbséget kialakítani, amit a meccs végéig tartani tudtunk, sőt, a végén már rá is tettünk egy lapáttal. Igazi csapatként küzdöttünk, úgy gondolom, ez az együttes szép sikereket érhet el a Piros csoportban. A legfontosabb viszont továbbra is az, hogy minden játékos minél többet fejlődjön, amihez ez a felnőtt mezőny kiváló terep.

 

NKA Universitas PEAC–DVTK U23 74-52 (15-19, 20-7, 13-9, 26-17)

Női amatőr NB I. Piros csoport. Pécs, Nemzeti Kosárlabda Akadémia. Vezette: Fodor Sándor Balázs, Farkas Péter Gábor. NKA Universitas PEAC: Laczkó 9/3, Csényi 3/3, Kötő 7/3, Halmágyi Kata 10, Drávecz 8. Csere: Bojtár 3, Tőczik 15/3, Nagy R. 12/3, Orbán 7/3, Simon D., Fekete, Szantner. Vezetőedző: Vilipics-Kmézics Daliborka.

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx