Facebook Instagram Youtube
Menü

Player of the game: Benke Krisztián!

2021. december 19.
Player of the game: Benke Krisztián! Nagyon szépen zárta a 2021-es esztendőt felnőtt férfi csapatunk, hiszen zsinórban öt győzelmet aratott, s ennek köszönhetően feljött a harmadik helyre a tabellán. A 13. fordulóban, szombaton a Salgótarján ellen nyertünk nagyon magabiztosan, 89-67-re, a sikerből pedig alaposan kivette a részét Benke Krisztián, aki sok pontot dobott (21/12), nagy energiákat mozgósított a győzelem érdekében, így ezúttal ő lett „A meccs embere”, vagyis a „Player of the game”!

Nagyon elkapta a fonalat a Salgótarján elleni mérkőzés elején Benke Krisztián. Az első néhány pontot még meghagyta a többieknek, aztán iszonyúan beindult: betalált távolról, középtávolról, büntetőből, hogy aztán két negyed után már 16 pont álljon a neve mellett! Jó volt látni, hogy ennyire sült a keze, hogy ennyire élvezte a meccset, és ekkora energiákat mozgósított a győzelem érdekében!

– Erre a naptári évre kidobtam magam – viccelődött csapatunk 17-ese. – Az elején tényleg elkaptam a fonalat, amikor pedig ezt meglátták a többiek, elkezdtek tömni labdával. Eddig is meg szoktak lenni ezek a dobóhelyzeteim, most az volt a különbség, hogy rendszerint be is ment a labda a gyűrűbe!

Perszer az egyéni siker mit sem ért volna, ha csapatunk nem nyeri meg a meccset. Szerencsére ebben sem volt hiba, magabiztosan hoztuk a zsinórban ötödik győzelmet, amivel feljöttünk a tabella harmadik helyére – csak a Honvéd és a Jászberény előz meg minket.

– Nagyon figyeltünk arra, hogy ugyanazzal az energiával és koncentrációval játsszunk ezen a meccsen is, mint az előzőeken. A Salgótarján nincs elöl a tabellán, de a játékosállománya erős, szóval abszolút nem lehetett félvállról venni ezt a bajnokit sem! Amint belemelegedtünk, kontrolláltuk a mérkőzést, keményen védekeztünk és eredményesen támadtunk, ültek a dobásaink. Rá tudtuk erőltetni az akaratunkat a vendégekre, futottunk és agresszívak voltunk, ami győzelmet eredményezett.

Felnőtt férfi csapatunk az előző szezonban mutatkozott be a Piros csoportban, vagyis ennek az idénynek már egy éves tapasztalattal a háta mögött vágott neki. Benke Krisztián úgy véli, erősödtünk is, és rengeteget jelent, hogy nagyon jól összeállt, összeérett a társaság.

– A kémia talán még jobb, mint tavaly! Sokat fejlődtünk, és egyértelműen jó irányba haladunk. A célunk az, hogy idén is bejussunk a playoffba, aztán ott, az egyenes kieséses szakaszban már bármi megtörténhet, a pillanatnyi forma dönt. Az első öt csapat azonos erőt képvisel, a Honvéd azért lóg ki egy kicsit felfelé, mert neki a leghosszabb a padja, és jól össze is rakták az együttest.

Krisz immár a hatodik szezonját tapossa Akadémiánk színeiben. A kiváló körülmények, a nagyon magas szintű szakmai munka kapcsán úgy véli, itt mindent megkapott ahhoz, hogy profi játékos váljon belőle.

– Amit meg lehetett tanítani ebből a játékból, azt megtanították az Akadémián, a többi rajtam múlik. Ennél többet tényleg sehol sem kaphattam volna! Most pedig örömmel látom, hogy jönnek az újabb tehetséges fiatalok, mint például Meszlényi Robi, Kazy Balázs, Molnár Mátyás, akik bizony darálnak minket rendesen az edzéseken. De jól van ez így, próbáljuk egymást húzni, tolni, segíteni! Ebből mindenki profitál egyénileg, és persze profitál belőle a csapatunk is – zárta gondolatait 22 éves játékosunk.

Miután idén nincs több bajnokink, rendben van, hogy 2021-re kidobta magát Benke Krisztián. Ugyanakkor bízunk benne, hogy jövőre is lesz bőven töltény a tárban!

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx