Ragyogó siker, döntőt játszanak a serdülő lányok!

2021. május 28.
Ragyogó siker, döntőt játszanak a serdülő lányok! A legjobbkor nyújtott extra játékot serdülő leány csapatunk: az országos bajnokság elődöntőjében szemernyi esélyt sem adtunk a Csata DSE-nek, végig vezettünk, s a 75-64-es siker azt jelenti, hogy vasárnap döntőt játszunk!

A legtöbb csapat, játékos megremeg, amikor megérzi a tétet, a nyomást, s ilyenkor nem képes tudása legjavát adni. Serdülő lányainkból azonban pont ennek az ellenkezőjét hozta ki az a tény, hogy elődöntőt játszhattak az országos bajnokságon: fergetegesen kosárlabdáztak! Nem mellesleg azzal sem foglalkoztak, hogy a Csata DSE ellen nem sűrűn termett nekünk babér. Na, most talán ennek is vége szakadt.

Nagyon jól kezdték az elődöntőt a lányok, s bár az első negyedben hullottak a pontok rendesen, ebből mi jöttünk ki jól, 27-20-szal zártuk ezt a tíz percet. A folytatásban pedig kiderült, hogy az itt megszerzett előny nagyon fontos ezen a meccsen! A következő három negyed ugyanis roppant szoros volt, de végig kiválóan koncentráltunk, egy pillanatra sem lankadt a figyelmünk, és ennek köszönhetően nem engedtük ki a kezünkből a vezetést. Jellemző, hogy a Csata egyetlen egyszer vezetett csak, az 5. percben 10-9-re! Az utolsó negyednek 61-52-es állásról futottunk neki, tehát még nem dőlt el a mérkőzés, ám néhány perccel később már éreztük, hogy ez meglesz: a 34.-ben Halmágyi Kitti duplájával már 67-52-re vezettünk. A hajrára így nem maradtak izgalmak, 75-64-re győztünk – jöhetett a megérdemelt ünneplés!

Vasárnap pedig jöhet a megérdemelt döntő!

Bravó, lányok!

Csapatunkban Halmágyi Kitti dupla-duplázott, 15 pontja mellett 16 lepattanót szerzett. Subotic Milka nagyon megszórta magát, 28 pontjával a mezőny legjobbja volt, emellett megkaparintott 9 lepattanót.

Meszler Balázs: – Titkon bíztunk benne, hogy meglehet ez a siker. Nagyon izgultak a lányok a meccs előtt, de mondtuk nekik, hogy nincs rajtuk nyomás, kosárlabdázzanak szívvel-lélekkel, és akkor nem lehet gond. Ehhez képest extra játékot produkáltak! A Csata mindent bevetett ellenünk, ezért is értékes ez a siker. Gratulálok mindkét csapatnak, de különösen a saját lányainknak!

Tursicsné Iván Kriszta: – Nem tudtunk mit kezdeni a pécsiek fizikai fölényével, ami centikben és kilókban egyaránt megmutatkozott. Jobbak voltak nálunk ma, gratulálunk nekik.

 

NKA Pécs A–Csata DSE 75-64 (27-20, 18-17, 16-15, 14-12)

Serdülő leány országos bajnokság, elődöntő. NKA Pécs A: Subotic 28/3, Bojtár 9/3, Francsics, Rózsavölgyi, Török 4. Csere: Halmágyi Kitti 15, Felső 9, Kilián 8, Kropp 2, Sánta, Várnagy, Kövecs. Vezetőedző: Meszler Balázs. Csata DSE: Ihring 18/6, Halmi 12, Zakor 4, Juhász 4, Ács. Csere: Lipcsik 9/3, Albert-Tóth 8, Zátonyi 4, Béki, Betancourt-Szepessy 2, Ilyés 2, Vágó. Vezetőedző: Tursicsné Iván Kriszta.

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Emberi Erőforrások Minisztériuma


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2021 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx