A magyar női válogatott negyven év után jutott ismét a világ legjobb nyolc csapata közé, a berlini világbajnokságon pedig négy, a Nemzeti Kosárlabda Akadémián nevelkedett játékos is szerepelt a tizenkét fős keretben. Rátgéber László számára a világbajnoki szereplés mindenekelőtt annak visszaigazolása, hogy az utánpótlásképzés valódi eredményességét nem a korosztályos bajnoki helyezések, hanem a játékosok beválása mutatja meg. Az Akadémia szakmai és stratégiai igazgatójával a pécsi képzési modellről, az „éhes farkasokról”, a női kosárlabda előtt álló lehetőségről és arról beszélgettünk, miért az értékteremtés a legfontosabb mérce.
– Végig követted a világbajnokságot. Mi az, aminek a legjobban örültél?
Én nagyon pozitívan értékelem ezt a nyolcadik helyet. Legjobban annak örültem, hogy a magyar női kosárlabda megmozgatta a szurkolókat és átlépte az ingerküszöbüket. Az elején és a végén rossz értelemben, mert a nagy vereségek idegesítették az embereket, kritizálták a csapatot; a győzelmek és a jó helyezés pedig pozitív értelemben mozgatták meg őket: követték a mérkőzéseket, szurkoltak a válogatottnak.
– Az Akadémia négy saját nevelésű játékosa szerepelt a tizenkettes keretben, Laczkó Sárától pedig a legutolsó keretszűkítésnél köszöntek el. Hogyan láttad azokat a játékosokat, akiknek pályáját gyermekkoruk óta követed, támogatod?
Sajnáltam, hogy Laczkó Sári az utolsó pillanatban kiesett, de az is nagy dolog, hogy az utolsó pillanatig a keret tagja volt. Rendkívül büszke voltam Juhász Dorkára, Takács-Kiss Virágra, Rátkai Eszterre és Josepovits Kingára. Nyilván az „ikertornyok” játéka szenzációs volt. Kinga harmadikként beszállva, például a Dél-Korea elleni meccs megnyerésében is fontos láncszem volt. Eszter pedig megmutatta, hogy az egyik legtehetségesebb játékos a magyar mezőnyben. Kinga a világbajnokság legfiatalabb játékosa volt. Ez azt jelenti, hogy mi nem korszakokban dolgozunk, és nem véletlenszerűen kerülnek ki tőlünk játékosok. Válogatott szinten van Wentzel Nóri és Laczkó Sári is, és a négy világbajnoki kerettagunk sem ugyanannak a generációnak a tagja.
A másik, hogy nemcsak azt volt nagyon jó nézni, ahogyan játszottak, hanem a testbeszédüket is. Jó volt látni a mozgásukat a pályán, a tudásukat, a hozzáállásukat. A küzdeni tudásuk és a testbeszédük számomra szenzációs volt. A franciák ellen a 23. percben Dorka, a csapat legjobb játékosa vetődött először a labdáért. Ott változott meg a mérkőzés képe, és talán az egész vb-szereplésünk. És ne felejtsük el a nyilatkozatokat sem: ahogy beszéltek, ahogy üzenni tudtak, ahogy látták a helyzeteket. Jó érzés, hogy az Akadémia eljutott egy olyan szintre, hogy ilyen játékosokat nevelt ki. Több európai szövetségi kapitány és NBA-játékos is jelzett nekem. Az egyik legszebb üzenet, amit kaptam, ennyi volt: „Academy goal has been accomplished.” Ez nem egyszerűen azt jelenti, hogy gratulálnak. Hanem azt, hogy amit egy akadémiának el kell érnie, az megvalósult: a világ legjobb nyolc csapata között olyan játékosokat látunk, akik nem véletlenül kerültek oda, hanem a viselkedésükkel, a nyilatkozataikkal, a testbeszédükkel és a játékukkal is kiemelkedtek.
– Mit igazolt vissza számodra a világbajnokság az akadémiai modellből?
Erről álmodoztunk. Hogy felismerhető legyen, amit csinálunk. Három közel kétméteres játékos egy akadémiáról – ez komoly produktum, komoly értékteremtés. És jó érzés, hogy a pécsi kosárlabdának már nemcsak múltja van, hanem ezzel az Akadémiával jelene és jövője is. Nagyon érdekes például, hogy Virág és Dorka együtt játszott kadett döntőt, és harmadikak lettünk. Dorka generációja juniorban hatodik lett. Kinga tavaly egyáltalán nem játszott junior döntőt. Ez is megmutatja, mennyire nem az utánpótlás-versenyek eredményei jelzik önmagukban a képzés minőségét.
Amit mi itt az Akadémián jól csináltunk, az az, hogy rendkívül megszerettettük velük a kosárlabdát. Labdát adtunk a kezükbe. Mindegyik tud szemben a palánkkal és háttal a palánknak is játszani. Amikor Laczkó Sári elment Sopronba, találkoztam Fegyverneky Zsófival. Megkérdeztem, elégedett-e Sárival. Ennyit mondott: „Látszik rajta, hogy meg van tanítva kosárlabdázni.” Ezt a mondatot azóta is használom. Látszik rajtuk, hogy meg vannak tanítva kosárlabdázni. És meg vannak tanítva viselkedni is. Ez az a kultúra, amit mi képviselünk. Fel sem merül bennük, hogy ne húzzák fel a magyar válogatott mezét. Ez a legnagyobb ügy.
– Mi az, amiben az Akadémia más utat követ a játékosképzésben?
Máshol módszerek vannak elvek nélkül, én viszont úgy gondolom, hogy az elveknek kell meghatározniuk a módszertant. Bár a kosárlabda csapatsportág, és a fiatalok szempontjából az egyik legfőbb előnye a közösségteremtés, mi az utánpótlásképzésben mindig az egyént nézzük. Ezt nevezem én „laser targetnek”. Tizenöt-tizenhat éves korban a legtehetségesebbeket felvisszük a »laboratóriumba«. Virág is 15–16 éves korában került fel az NB I/A-ba, Dorka 16 évesen, és ugyanez történt Wentzel Nórival, Laczkó Sárival, Rátkai Eszterrel, Josepovits Kingával is. Ők mind felnőtt válogatottak lettek. Kivesszük őket az utánpótlás-közegből, és kontrollált feltételek között képezzük tovább őket, amelyek már a felnőtt kosárlabdára készítik fel őket. Ha hagyjuk őket egy olyan közegben, amely már nem az ő szintjük, csak elveszi a kedvüket a kosárlabdától. Nem tudnak fejlődni. Ezért mondom, hogy nem az utánpótlás-eredmény a legfontosabb. Dorka lehetett harmadik kadettben és hatodik juniorban – idén pedig Európa legjobb játékosának választották.
Az igazi szeretet az, hogy el tudjuk engedni őket. De nem engedjük el a kezüket akkor sem, amikor elmennek. Kísérjük és segítjük a pályafutásukat. Dorkával folyamatosan konzultáltunk, amikor Amerikában volt vagy a Galatasarayba igazolt, beszéltem az edzőivel. Ezek nagyon fontos dolgok: hogyan érkezik meg egy játékos egy új közegbe, egy jól kiválasztott helyre. Ugyanez történik most Josepovits Kingával is: egyeztetünk, próbáljuk tanácsokkal segíteni, hová menjen, miközben fél Amerika érdeklődik iránta. És a játékosaink mindig tudják, hogy haza tudnak jönni. Itt van az otthonuk.
– Ezért tartod ennyire fontosnak a felnőttcsapatot is?
Igen. Ezért vagyok szomorú, hogy nem tudtuk azt a fiatal csapatot, amelyik megnyerte a magyar bajnokságot, továbbvinni az Euroligába. Sportszakmailag az lett volna a csúcs, ha Juhász Dorkával, Takács-Kiss Virággal és a saját játékosainkkal, ezekkel a bajnokokkal, Török Ágival, Studer Ágival együtt el tudunk indulni az Euroligában. Ez emlékeztetett volna a régi pécsi csapatra, amelyben szintén csak két légiós volt, amikor Final Fourt játszottunk, és közülük Slobodanka Tuvić és Jolanta Vilutytė is beszélt magyarul. Nagy kudarcnak tartom, hogy nem találtunk stratégiai partnereket ehhez, a város nem látott fantáziát ebben, miközben a sportszakmai hátterét megteremtettük. Lehet, hogy romantikusan hangzik, de nagy álmom, hogy egyszer még lássam Juhász Dorkát, Takács-Kiss Virágot és a többi saját nevelésű tehetségünket pécsi mezben, a teltházas Lauberben Euroligát játszani.
– Mit mutatott neked a világbajnokság arról, merre tart a női kosárlabda?
A játék taktikailag és technikailag egyszerűsödött, közben sokkal fizikálisabb lett, felgyorsult a játék, sokkal több a kontaktus. Én is ebbe az irányba vittem mindig a kosárlabdánkat: gyorsan játsszunk, fizikailag is domináljunk. A világbajnokság ugyanakkor egy specifikus verseny. Kevés a felkészülési idő, ezért kevésbé látszik egy csapaton az edző technikai-taktikai keze. Sokszor többet számít a pszichológia, a hangulat, és az, hogy kinek van több használható játékosa. De a legfontosabb, hogy a női kosárlabda most elért egy olyan pontra, ahol óriási lehetőség van előtte. A WNBA nagyon sokat tett a világ női kosárlabdájáért. Óriási az érdeklődés: ezen a világbajnokságon 6556 néző volt az átlag, összesen több mint 236 ezren látták a 36 mérkőzést, a döntőt pedig több mint 12 ezren követték a helyszínen. Ez szenzációs. Ezzel nekünk is élnünk kell.
– Mit jelent ez az Akadémia számára?
A női kosárlabda most óriási figyelmet kap, ezért nekünk is változtatnunk kell, meg kell mutatnunk az értékeinket. Megpróbálunk új kommunikációs rendszert kialakítani, új marketingstratégiát építeni. Most nagy átalakulás előtt állhat az akadémiai rendszer is. Engem mindenki kérdez, mit gondolok erről. Számomra nem az a fontos, hogy ki mit birtokol, hanem az, hogy ki teremt értéket. És azt gondolom, ez a világbajnokság is bizonyította, hogy mi értéket teremtünk. Lehet rólunk bármit gondolni, a játékosaink beszélnek a legjobban rólunk. Ha valakit érdekel, hogyan dolgozunk, kérdezze meg ezt a négy lányt vagy a szüleiket. Ők tudják a legjobban elmondani, mit jelentett számukra az Akadémia, mit kaptak itt.
– Milyen utat látsz most a magyar női válogatott előtt?
Ezek a lányok top produktumok. Ha megfelelő mikroklímát biztosítunk nekik, az garancia lehet arra, hogy egy siker után ne kényelmesedjenek el. Mind a tíz megnyert bajnokság után ugyanaz volt a probléma: hogy az éhes farkasok ne gömbölyögjenek ki. Ehhez mindig új impulzusok kellenek. Abban biztos vagyok, hogy a mi lányaink a világbajnokság után is éhes farkasok maradtak.
Képek: FIBA/MKOSZ
