Facebook Instagram Youtube
Menü

Rátgéber: „Ez a kijutás duplán fontos volt!”

2021. február 24.
Rátgéber: „Ez a kijutás duplán fontos volt!” Akadémiánk vendége volt a napokban Ukrajnában az Európa-bajnoki részvételt kiharcolt magyar férfi válogatott szövetségi kapitánya, Ivkovics Sztojan.

Nagyon sok örömet szerzett a napokban a magyar szurkolóknak a férfi kosárlabda-válogatott, hiszen a Kijevben megrendezett selejtezőfordulóban kiharcolta az Európa-bajnoki részvételt. Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány csapata az első mérkőzését még elveszítette Szlovéniával szemben, utána azonban kétszer is legyőzte Ausztriát az erőltetett menet során, s ezzel révbe is ért – a végén Ukrajnától elszenvedett vereség már nem osztott, nem szorzott.

A magyar férfi válogatottat egymás után két Eb-re kivezető kapitány első útja a Rátgéber Akadémiára vezetett a keddi hazaérkezést követően. Rátgéber László nagy szeretettel gratulált az eredményekhez és a kijutáshoz, majd a két szakember – fél szemmel a Cegléd–PEAC-Pécs női Magyar Kupa meccset nézve – egy tea mellett megbeszélte a Kijevben történteket, a válogatott útját az Európa-bajnoki szereplésig, valamint azt is, hogy mi kell a továbblépéshez, a további fejlődéshez.

– Nagyon büszke vagyok a csapatra! – fogalmazott Ivkovics Sztojan, aki rendszeres vendége Akadémiánknak, tanácsaival, meglátásaival segíti a szakmai munkát. – Az első meccs volt az előkészítés, a második a kijutás, a harmadik az élvezet, a negyedik pedig a jövő. A fiúk ezúttal is mindent megtettek, ennek köszönhetően véghezvittük a tervet, kijutottunk az Európa-bajnokságra.

– Ez az eredmény duplán fontos volt a magyar kosárlabdázás szempontjából, hiszen a női válogatott nem jutott ki az Eb-re. Gratulálok a fiúknak, hogy nekik sikerült! – mondta Rátgéber László.

A magyar válogatott sikeres szereplésében Akadémiánk egyik növendéke, Pongó Marcell is tevékeny szerepet vállalt: a négy mérkőzés alatt több mint negyven percet tölthetett a pályán, ezalatt tizenkét pontot tett a közösbe. Először játszhatott tétmeccseken a nemzeti csapat színeiben – bízunk benne, hogy a jövő évi Eb-n is szoríthatunk majd neki.

– Pongó Marci egy rendkívül tehetséges játékos, aki mindent megtanult ahhoz, hogy magas szinten tudjon kosárlabdázni – dicsérte a 23 éves irányítót Ivkovics Sztojan.

Az Európa-bajnokságot (amelynek 24-es a mezőnye) 2022. szeptember 1–18. között rendezik meg Németországban, Olaszországban, Csehországban és Grúziában.

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx