Facebook Instagram Youtube
Menü

Rátgéber László: „Itt minden elhangzott szó aranyat ér!”

2021. január 20.
Rátgéber László: „Itt minden elhangzott szó aranyat ér!” A Rátgéber Kosárlabda Akadémiára mindig a széleslátókörűség volt a jellemző, a nyitottság az újra, az olyan lehetőségekre, amelyek elősegítik a játékosok fejlődését. A kecskeméti Mercedes Kosárlabda Akadémia partner ebben a szemléletben, s a példaértékű együttműködés részeként három napos szakmai összetartást szerveztünk Pécsett a két műhely junior fiú játékosai számára.

„Nagyon figyeljetek oda, mert itt minden elhangzott szó aranyat ér!” – mondta a résztvevő játékosoknak Rátgéber László a közös munka kezdetén, s nem sokkal később mindenki tisztában volt vele, hogy mennyire igaza van. Akadémiánk három pályáján a hat palánknál ugyanis annyi kiváló, nemzetközileg is elismert szaktekintély dolgozott a tehetségekkel, amennyi egy helyen és időben még biztosan sosem adta át a tudását hazánkban: Rátgéber László mellett Sztojan Ivkovicsra, a magyar férfi felnőtt válogatott szövetségi kapitányára is figyelhettek a fiúk, a délszáv kosárlabdázás ikonikus edzője, Janez Drvaric, az elismert olasz szakember, Fabio Fossati (mindketten a Rátgéber Akadémia mentoredzői, a nemzetközi szövetség, a FIBA instruktorai), továbbá az NKA Pécs NB I. B Piros csoportos felnőtt férfi csapatát irányító Ivica Mavrenski iránymutatásai mentén zajlott a munka.

A pálya mellett pedig nagy örömmel figyelte a látottakat Ivkovicsné Béres Tímea, a kecskeméti Mercedes Kosárlabda Akadémia szakmai igazgatója.

– Ezt a közös három napot nagy áttörésnek tartom! – fogalmazott Ivkovicsné Béres Tímea. – Mindkét akadémia azt az elvet képviseli, hogy nem szégyen tanulni a másiktól, a célunk ugyanis azonos: jó játékosokat szeretnénk nevelni! Nagy öröm számomra, hogy korábbi edzőm, Rátgéber László mellett olyan nemzetközi szaktekintélyt is láthatok most a pályán dolgozni, mint Janez Drvaric, akinek hatalmas a tudása és át is tudja adni.

A magyar férfi felnőtt válogatott szövetségi kapitánya, Sztojan Ivkovics elárulta, fiatal korában nagyon sokat megadott volna azért, hogy Drvariccal dolgozhasson.

– A gyerekeknek nagyon meg kell becsülniük ezt a lehetőséget, mert ennek köszönhetően még többet fejlődhetnek! Látszik is rajtuk, hogy milyen motiváltak: a pécsi presztízst csinál abból, hogy jobb legyen, mint a kecskeméti és fordítva. De ez így is van jól! Mindenki válogatott akar lenni, és én ennek nagyon örülök – mondta Sztojan Ivkovics, hozzátéve, senkinek nem kell azon meglepődnie, hogy a bajnokság közben tartották meg ezt az edzőtábort, ugyanis az utánpótlás-nevelésben nem az eredmények a fontosak, hanem a fejlődés. Ez egybehangzik Rátgéber László filozófiájával, miszerint az utánpótlás-nevelés olyan, mint a közlekedés, nem verseny, hanem együttműködés!

A példaértékű közös munkának, amely öt edzést foglalt magába, biztosan lesz folytatása, a tervek szerint februárban újabb edzőtábor következik. A két akadémia szakmai vezetője bízik benne, hogy több műhely is csatlakozik majd a kezdeményezéshez, hiszen nem titkolózni és bezárkózni kell, hanem közösen azért dolgozni, hogy a magyar játékosok és a magyar kosárlabda minél jobb legyen.

– Ezt nyugodtan nevezhetjük egy példaértékű együttműködésnek – összegzett Rátgéber László, a pécsi akadémia szakmai és stratégiai igazgatója. – Óriási megtiszteltetés volt számunkra, hogy a kecskeméti akadémia ránk bízta, kezünkbe adta a játékosait! Jó volt látni a fiúkon, hogy mindenki meg akarta mutatni magát, mindenki azt leste a másiktól, hogy ő miben jobb, s neki miben kell fejlődnie. Olyan élményt kaptak ezek a fiatalok, amelyre biztosan örökre emlékezni fognak. Az együttműködésnek ez nem a kezdete és nem a vége volt, ez egy folyamat!

Egy folyamat, amelyből a magyar kosárlabdázás csak profitálhat!

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx