Facebook Instagram Youtube
Menü

Rátgéber Akadémia a Délvidéken

2013. március 10.
Rátgéber Akadémia a Délvidéken Rátgéber László és Imreh Ajtony csapata a Vajdaságba utazott, ahol a tóthfalusi kosárlabda csapattal mérkőztek meg a lányok, akik szeptembertől csatlakoznak az Akadémiánkhoz.
Mindig nagy esemény, amikor Rátgéber László a Vajdaságban jár.
Most vele érkezett pécsi akadémiájának leány serdülő korosztályos csapata is, mely kétszer is megmérkőzött a – szeptemberben induló – vajdasági Rátgéber Akadémia potenciális jelöltjeivel. A két – rendkívül színvonalas – összecsapásnak a magyarkanizsai gyógyfürdő sportcsarnoka adott otthont.

A mérkőzések között a tóthfalusi Nyers István Akadémián ebédelt valamennyi résztvevő, s egyben sajtótájékoztatót és egy baráti hangulatú szülői értekezletet is tartott a Mester és a helyi sportvezetők. A szeptemberben induló projekt előkészítésének kiemelt eseménye volt a szombati nap, amikor – a játék és a finom ebéd mellett – az akadémia létesítményeit is megtekinthették az érdeklődők, amely otthonául szolgál – a következő tanévtől – a kosárlabdázni vágyó délvidéki lányoknak is, a focista fiúk mellett, akik már harmadik éve az intézményben nevelkednek.

Rátgéber: "A délvidéki Bácska nagyon termékeny talaj és nem csak a földműveléshez; itt rengeteg magyar ajkú, magyar és jugoszláv női kosárlabda bajnok játékos és edző nevelkedett, született. Számomra szakmai kihívás, de becsületbeli ügy is egyben újból felvirágoztatni szülőföldem kosárlabdáját. Az itteni magyarok a kosárlabdához szükséges, kiváló mentális és fizikális kepésségekkel rendelkeznek, többször bizonyítottak már hogy sok újat és jót tudnak hozni az anyaországnak. Nagyon remélem, hogy a következő évtizedben is itt újból sok magyar válogatott és magyar bajnok fog kinevelődni, ezúttal a Rátgéber Akadémia égisze alatt."

Az alábbi képek a helyszínen készültek a mérkőzésről:


























Cikk: Apró Attila
« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx