Facebook Instagram Youtube
Menü

Serdülő leány selejtező: Nem sikerült a továbbjutás

2016. január 26.
Serdülő leány selejtező: Nem sikerült a továbbjutás Serdülő leány csapatunk Nagykanizsán játszott selejtezőt a legjobb 16-ba jutásért, csapatunk két győzelmet szerzett a háromból, ám körbeverés miatt mégsem jutott tovább.
Serdülő leány csapatunk Nagykanizsán játszott január 23-24-én Országos Selejtezőt. Csapatunk első mérkőzésén 68-76-ra legyőzte a házigazda Nagykanizsát, mely ennek a korosztálynak először sikerült. A második mérkőzésen csapatunk kikapott a selejtező mezőnyéből kiemelkedő DVTK-tól, majd 18 ponttal legyőzte a Zsíros Akadémiát. Csapatunk nagyon bízott a továbbjutásban, de a DVTK a selejtező utolsó mérkőzésén hatalmas meglepetésre 15 ponttal kikapott a Nagykanizsáról, ezáltal a házigazda és a DVTK jutott tovább. Így csapatunknak nem sikerült a legjobb 16 csapat közé jutás, és a regionális bajnokságban folytatja a küzdelmeket.

„Büszkék vagyunk a lányokra, számunkra Ők a továbbjutók. Kiválóan felkészültek a tornára, és a sorsdöntőnek hitt első mérkőzésen idegenben legyőzték a rendező Nagykanizsát, pedig minden körülmény ellenük volt. Ezután a Zsíros Akadémia ellen úgy tűnt, hogy bebiztosítottuk a továbbjutásunkat, de az utolsó mérkőzésen furcsa körülmények között a jóval gyengébb játékerőt képviselő kanizsai lányok „megtáltosodtak” és legyőzték a csoportból kiemelkedő diósgyőrieket.” – nyilatkozta a selejtező után Mészáros Zalán. „Furcsa megtapasztalni az utánpótlássport szintjén, hogy egy csapat, amely átlagosan 15-20 ponttal erősebb az ellenfeleinél, az egyik napról a másikra 30 ponttal rosszabb teljesítményt nyújt. Ezt a mi gyerekeinknek, akik nem vakok, nagyon nehéz megmagyarázni és elmondhatom, hogy rendkívül csalódottak voltak amiatt, hogy rajtuk kívülálló okok miatt vesztették el a továbbjutás lehetőségét, amely nem is az eredmény, hanem a csapat és az egyének fejlődése szempontjából lett volna rendkívül fontos, hiszen a legjobb 16 között erősebb mérkőzéseket játszhattak volna a serdülő lányaink, mint a regionális szinten.” – mondta el Mészáros Zalán.


Kanizsa DKK – Kosárlabda Akadémia Pécs 68-76 (11-13, 13-27, 26-11, 18-25)

Kosárlabda Akadémia Pécs: Füzesi 2, Zólyomi 4, Pénzes 2, Czigler 6, Palaczki 7, Harsányi 4, Mészáros 4, Bachmann 6, Habling 15, Kaposi -, Hegedűs 8, Molnár 18

Kosárlabda Akadémia Pécs - DVTK-ÉLKSK Miskolc 65-87 (16-24, 20-18, 19-20, 10-25)

Kosárlabda Akadémia Pécs: Füzesi 4, Zólyomi 2, Pénzes 2, Czigler 10, Palaczki 8, Harsányi 7, Mészáros 3, Fekete 1, Habling 15, Kaposi -, Hegedűs 6, Molnár 7

Zsíros Akadémia Kőbánya - Kosárlabda Akadémia Pécs 62-80 (17-14, 19-22, 8-30, 18-14)
Kosárlabda Akadémia Pécs: Füzesi -, Zólyomi 1, Czigler 3, Palaczki 10, Harsányi 10, Mészáros 1, Bachmann -, Habling 32, Kaposi 2, Hegedűs 12, Molnár 7, Fekete 2

Gyenizse Áron: Büszke vagyok a lányokra, minden megtettek a pályán és azon kívül a továbbjutásért, sajnos a körülmények ezt elvették tőlük.

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx