Facebook Instagram Youtube
Menü

Sikerrel kell venni az első lépcsőfokot!

2021. május 04.
Sikerrel kell venni az első lépcsőfokot! Serdülő fiú A csapatunk ott van az ország nyolc legjobb együttese között, s holnap kora délután (13.30) megkezdi szereplését az A-döntőben. Nagyon bízunk benne, hogy a srácok sikerrel veszik az első akadályt.

A Budapesten, a Vasas Pasaréti Sportcentrumában megrendezésre kerülő döntőben az NKA Pécs A mellett a Cívis KK U14 A, a Zalakerámia ZTE KK A, a MAFC A, a Vasas Akadémia A, a Budapesti Honvéd, a Soproni Sportiskola A és a Pityke KSE lép pályára. Holnap délelőtt indulnak a negyeddöntők, csapatunk a második mérkőzésen lesz érdekelt, a MAFC A-val küzd majd a továbbjutásért.

– Nagyon nehéz szezon volt ez számunkra, hiszen amellett, hogy meg kellett küzdenünk a koronavírus-járvány okozta megbetegedésekkel, azt is meg kellett oldanunk, hogy a csapatunk gyakorlatilag két társaságból áll – fogalmazott vezetőedzőnk, Bolyos Róbert. – A Pécsett és Zalaegerszegen készülő két külön együttesből kellett egy ütőképes gárdát faragnunk úgy, hogy jóval kevesebbet tudtunk együtt edzeni, mint az ellenfeleink. Kéthetente három napot dolgoztunk közösen, ekkor összesen hatszor edzettünk. Mindezek ellenére szépen kosárlabdázunk, egész pályán védekezünk, harcosak vagyunk, szóval nagyon örülök annak, amit a csapatomtól visszakapok, büszke vagyok a fiúkra!

S hogy mire lehetünk képesek az elkövetkező napokban az A-döntőben? Bolyos Róbert rögtön rávágja, hogy ő mindig mindenben első akar lenni, így nyilván annak örülne a legjobban, ha a csapata aranyérmes lenne, de azért ennél óvatosabban fogalmazza meg a célokat, az elvárásokat.

– Nagyon jól dolgoznak a fiúk, a sérült Somogyi Zsombort kivéve mindenkit pályára küldhetünk, szóval bizakodóak vagyunk. A MAFC ellen mi vagyunk az esélyesek, de vigyázni kell az ilyesmivel egy ilyen ki-ki meccsen, mert itt akár az is dönthet, hogy ki van aznap jobb passzban. Ez lesz az első lépcső a döntőben, remélem, hogy sikerrel vesszük!

A szerdai program: Cívis KK U14 A–Zalakerámia ZTE KK A (11.00), NKA Pécs A–MAFC A (13.30), Vasas Akadémia A–Budapesti Honvéd (16.00), Soproni Sportiskola A–Pityke KSE (18.30).

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx