Facebook Instagram Youtube
Menü

Sok gyorsindítással nyertünk Egerben

2021. november 27.
Sok gyorsindítással nyertünk Egerben Hullámzó teljesítményt nyújtott junior fiú B csapatunk az Eger otthonában, amely végül nagy különbséggel győzött.

Az első és a harmadik negyedet is fölényesen nyerte csapatunk az idegenbeli bajnokin, vagyis mindkét félidőt jól indítottuk. Ezek után belefért, hogy a következő tíz percek kiegyenlítettebbek voltak, a második és az utolsó negyedet a házigazdák húzták be, igaz, mindkétszer csak egy ponttal. A végén egy híján harminc pontos győzelemnek örülhettünk!

Németh Konrád: – Szimpatikus, hajtós csapat az egri, ezért maximális erőbedobásra és koncentrációra volt szükségünk. A mérkőzés első félidejében az előbbivel nem volt gond, utóbbi azonban csak a másodikra érkezett meg. Sok eredményes gyorsindítással sikerült két vállra fektetnünk ellenfelünket. Gratulálok a játékosoknak a győzelemhez, továbbá mindenképpen dicséret illeti őket a pályán és azon kívül mutatott példás sportolói magatartásukért!

 

Egri VSI KOK A–NKA Pécs B 53-82 (11-25, 14-13, 12-29, 16-15)

NKA Pécs B: Antal D. 6, Slézia 4, Kaszai 5/3, Korszunszkij 14, Juhász 4, Szabó 8, Kovács 2, Párkányi 2, Egédi 14/6, Füzesi 12/3, Jolsvai 11/9, Vasas. Vezetőedző: Németh Konrád.

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx