Facebook Instagram Youtube
Menü

Sok pontot dobtunk gyorsindításból

2020. október 23.
Sok pontot dobtunk gyorsindításból Junior fiú B csapatunk a Vásárhelyi Kosársuli együttesével találkozott, s nagyon hasznos mérkőzést játszott – a vendégek végül hat ponttal győztek.

Az első negyedben fej-fej mellett haladt a két csapat, sajnos a mérkőzés két középső játékrésze a vendégeké volt, akik a záró felvonás előtt tizenhárom ponttal vezettek. Akadémiánk csapata azonban nem adta fel, az utolsó tíz percet megnyerte, de fordítania nem sikerült.

Csapatunk legeredményesebb játékosa Egédi Balázs volt, aki 24 ponttal zárta a mérkőzést, volt még 6 lepattanója és 3 gólpassza 34 perc alatt, mindez 25-ös teljesítményindexet ért.

Németh Konrád: – Gratulálok a Vásárhelynek a győzelemhez! Jó mérkőzést játszottunk, amelyen támadásban ki tudtuk javítani az előző meccs hibáit. Védekezésben lehetnénk még agresszívabbak, amivel több hibára kényszerítenénk az ellenfeleinket. A harmadik negyedben volt egy hullámvölgyünk, sok könnyű kosarat kaptunk, és hiába zárkóztunk fel, nem tudtuk megfordítani a mérkőzést. A vereség ellenére szerintem hasznos összecsapás volt ez, örülök annak, hogy tizenhét pontot dobtunk gyorsindításból.

 

NKA Pécs B–Vásárhelyi Kosársuli 63-69 (18-18, 13-19, 15-22, 17-10)

Junior fiú bajnokság. NKA Pécs B: Zalay 12/6, Habling 9, Akaró 5/3, Egédi 24/6, Szabó G. Csere: Bor 6, Gémes, László J. 5, Kovács G. 2, Hidegkuti. Vezetőedző: Németh Konrád.

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx