Facebook Instagram Youtube
Menü

Sokan hiányoztak, nem volt esélyünk

2021. november 14.
Sokan hiányoztak, nem volt esélyünk Elszenvedte második vereségét U20-as fiú csapatunk, a Bp. Honvéd SE jobb napot fogott ki, és kihasználta, hogy több meghatározó játékosunk is hiányzott.

Erős ellenféllel találkozott U20-as fiú csapatunk, a Bp. Honvéd SE ugyanis hat győzelemmel és egy vereséggel érkezett hozzánk. Nem sok jót ígért, hogy sérülés és betegség miatt nem számíthattunk több játékosunkra sem, Pifkó Bálint, Scherer Bálint, Kollár Bence és Molnár Mátyás sem játszhatott.

A bajnokit végig kézben tartották a vendégek, akik a nagyszünetben 9 ponttal, 38-29-re vezettek. A folytatásban sem hagyták, hogy közelebb kerüljünk, még növelték is az előnyüket, s végül 84-65-re győztek.

Sértő Ádám: – Gratulálok a Honvédnak a győzelemhez, a játék minden elemében felülmúlt minket! Az első perctől éreztették céljukat, és azzal az agresszivitással játszottak, amivel mi szerettünk volna. Úgy érzem, hogy fejben a felnőtt meccsen maradtunk, és amikor megérkeztünk, ellenfelünk már nem engedett minket közelebb zárkózni. Tanulunk a hibáinkból, és készülünk a következő fordulóra, amikor a listavezető Óbuda érkezik hozzánk.

 

NKA Pécs U20–Bp. Honvéd SE U20 65-84 (9-13, 20-25, 19-23, 17-23)

NKA Pécs U20: Váits 16/6, Meszlényi 8/6, Kazy 14/3, Kármán 4, Herger 10/3. Csere: Bálint B. 6/3, Árva-File 2, Bánfi 5, Kelemen. Vezetőedző: Sértő Ádám.

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx