Facebook Instagram Youtube
Menü



« vissza a döntő oldalára

Soproni győzelemmel kezdődött a kadett döntő

2022. május 12.
Soproni győzelemmel kezdődött a kadett döntő Nagyon izgalmas, jó iramú, élvezetes mérkőzéssel kezdődött a kadett fiú országos döntő a Nemzeti Kosárlabda Akadémián, a meccs végén a soproni srácok örülhettek.

A Kecskemét kapta el jobban a fonalat a nyitó mérkőzés elején, az első negyed végére 11 pontos előnyt harcolt ki (26-15). A soproni fiúk azonban természetesen nem adták fel, felvették a kesztyűt, és a második negyedben folyamatosan csökkentették a hátrányukat, sőt, a játékrész végén Nyikos Balázs triplájával a vezetést is átvették. A nagyszünetben 40-39-et mutatott az eredményjelző.

Óriási energiákat mozgósított mind a két csapat ezen a meccsen, hatalmas küzdelem zajlott a pályán. A harmadik negyedet a Sopron kezdte jobban, állandósította az előnyét, de rendre csak két-három pont volt a két csapat között, vagyis nem dőlt el semmi. Az utolsó tíz perc elején aztán döntésre vitte a dolgot a Sopron, amely 7-0-s sorozattal indított (Flasár és Nyerges szállította a pontokat), ennek köszönhetően pedig a 34. perc elején 55-66 állt az eredményjelzőn. Innen pedig már nem volt visszaút a Kecskemét számára, a soproniak szépen, taktikusan őrizték előnyüket, s végül 77-69-es győzelmet arattak.

 

Kecskeméti KA A–Soproni SI KA SKC A 69-77 (26-15, 13-25, 16-19, 14-18)

Kecskeméti KA A: Kertli, Veliczky 14/3, Mészáros 18, Szemerédi 17, Fellegi 8. Csere: Rajnoha 4, Csillag 2, Pettner 6. Vezetőedző: Lakosa Zsolt. Soproni SI KA SKC A: Keller 20/3, Szekeres 5, Gadácsi 16/3, Palotai, Flasár 8. Csere: Nyerges 12, Kovács Á. 2, Béres, Nyikos 14/6. Vezetőedző: Misa Popadic.

 

Lakosa Zsolt: – Gratulálok a Sopronnak, a zónájuk ellen nem volt ellenszerünk. A kinti dobásaink kimaradtak, ráadásul rengeteg eladott labdánk volt. Megpróbáltunk letámadni, hat pontnál ziccert hibáztunk, amiből indításkosarat kaptunk. Délután igyekszünk javítani!

Misa Popadic: – Nagyon kemény meccs volt, de végig hittünk magunkban. Készen állunk a folytatásra!



« vissza a döntő oldalára
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx