Facebook Instagram Youtube
Menü

Szalontai Máté az első fecske, aki a Soproni Tigrisektől érkezett Akadémiánkra

2022. október 18.
Szalontai Máté az első fecske, aki a Soproni Tigrisektől érkezett Akadémiánkra Az előző szezonban vendégjátékosként ott lehetett Akadémiánk EYBL-győztes csapatában, a most zajló idényben pedig már a mi játékosunk Szalontai Máté – köszönhetően annak a jó szakmai kapcsolatnak, amit a Nemzeti Kosárlabda Akadémia és a Soproni Tigrisek SE egymással kialakított.

Akadémiánk számára természetesen nagyon fontosak azok a szakmai kapcsolatok, amelyeket az ország különböző pontjain működő kisebb-nagyobb utánpótlásnevelő műhelyekkel életre hívunk, hiszen sokszor pont ilyen helyekről érkeznek olyan tehetségek, akikre szükségünk van.

– Ennek egyik jó példája Szalontai Máté szerződtetése, aki a Soproni Tigrisektől érkezett hozzánk – mondta Zalay Zoltán, Akadémiánk szakmai igazgatóhelyettese. – A Nemzeti Kosárlabda Akadémia és a soproni műhely között jó ideje remek az együttműködés, ennek a kapcsolatnak a gyümölcse Szalontai Máté leigazolása.

A 2008-as születésű Szalontai az előző szezonban vendégjátékosként már ott lehetett serdülő csapatunk EYBL-menetelésén – mint ismert, első magyar együttesként megnyertük ezt a sorozatot, amelynek döntőjében egyébiránt 16 pontot szerzett. Az azóta eltelt időszakban játszott kadett A és B csapatunkban is, előbbivel pedig részt vehetett a közelmúltban Akadémiánkon megrendezett nemzetközi tornán, a 2022 International Gienger Hungária Preseason Tournamenten.

– A nálunk zajló szakmai munka elismeréseként fogjuk fel, egyben nagy dolognak tartjuk, hogy a Nemzeti Kosárlabda Akadémia tőlünk szerződtetett játékost – fogalmazott Nagy Tamás, a Soproni Tigrisek SE elnöke, aki régi motoros a szakmában. – A Rátgéber László vezette kiválósági központtal már évekkel ezelőtt felvettük a kapcsolatot, és rendszeresen a figyelmükbe ajánljuk a tehetségeinket. Igyekszünk a továbbiakban is minőségi játékosokat nevelni, hogy innen is „csipegethessen” az Akadémia.

A Soproni Tigrisekről érdemes tudni, hogy az ország legrégibb utánpótlásnevelő klubjai közé tartozik. Bár felnőtt együttese nincs, így is huszonegy korosztályos csapatot működtet! Akadémiánk további sok sikert és eredményes munkát kíván a soproni klubnak, egyben reméljük, hogy a jövőben tovább ápoljuk, gazdagítjuk ezt a sportbaráti kapcsolatot!

 

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx