Facebook Instagram Youtube
Menü

Száz pont fölé jutottunk a nyitó mérkőzésünkön

2022. május 05.
Száz pont fölé jutottunk a nyitó mérkőzésünkön Nagy különbségű sikerrel kezdte szereplését csapatunk a kadett leány döntőn: végig vezetve, nagy iramot diktálva 106-55-ös győzelmet arattunk a BEAC Újbuda KA felett!

Villámrajtot vettünk, két perc alatt 7-1-re elléptünk, majd miután Szakolczi triplájával 10-3-ra módosult az állás, időt kért a fővárosiak edzője. Ötletesen, gyorsan, sok szerzett labdára építve játszottunk, és az első játékrész végére már meglehetősen nagy különbség alakult ki a két csapat között (32-15). A játék minden elemében felülmúltuk ellenfelünket, nem csoda, hogy a lüktető, nagy iramú első félidő végén 60-34-re vezettünk.

A folytatásban Árvai Noémi vezérletével egy 9-0-s sorozatot produkáltunk alig több mint három és fél perc alatt, a fekete mezes újbudaiak edzője időkéréssel próbált beavatkozni. Sokat nem tudott újítani a BEAC, még jobban kinyílt az olló a felek között, több, mint negyven pontos differencia alakult ki a 27. percre (77-36). A fölényünk megmaradt a záró játékrészben is, mindkét edző minden benevezett játékosát a pályára tudta küldeni. A századik pécsi pont Subotic hárompontosával másfél perccel a vége előtt született meg.

 

NKA Pécs A–BEAC-Újbuda KA A 106-55 (32-15, 28-19, 25-4, 21-17)

NKA Pécs A: Rátkai 8, Szakolczi 12, Piukovits 10/6, Halmágyi Kitti 8, Árvai 13. Csere: Subotic 14/12, Bercsi 5, Küllős 6, Felső 14, Bikicki 7, Bojtár 3/3, Jónás 6. Vezetőedző: Eördögh Edit. BEAC-Újbuda KA A: Németh 16, Kókány 10, Séllei 5, Gréts 2, Szücs. Csere: Dormán 5, Maschl 9/3, Szauter 8/3, Mészáros, Tóth. Vezetőedző: Csányi Zoltán.

 

Eördögh Edit: – Egy döntőn mindig nagyon fontos az első győzelem, ráadásul a meccs túlnyomó részében zóna ellen játszottunk, ami ellen magabiztos támadójátékot mutattunk. A harmadik negyed védekezését szeretnénk fenntartani, mert ez az út a további győzelmekhez.

Csányi Zoltán: – Totál zavar a fejekben, félelem, indiszponáltság jellemezte a játékunkat. Azért tudunk ennél jobban is játszani, mondjuk ennél nem nehéz. Ugyanakkor a Pécs élesen és sokkal gyorsabban játszva nyert, amiért gratulálunk.

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx