Facebook Instagram Youtube
Menü

Szemernyi esélyt sem adtunk a vendégeknek!

2021. december 18.
Szemernyi esélyt sem adtunk a vendégeknek! Zsinórban az ötödik bajnoki győzelmét aratta felnőtt férfi csapatunk, amely hazai pályán több mint húsz ponttal verte a Salgótarjánt. Ezen a meccsen nem kellett izgulni, de ezt senki sem bánta!

Szaladt a szekér az utóbbi fordulókban felnőtt férfi csapatunkkal, hiszen zsinórban négy meccset nyertek meg a fiúk, és ezzel felkapaszkodtak az élbolyba. Miután érezhetően jó passzban van a csapatunk, mindenki bízott benne, hogy a Salgótarján elleni hazai bajnokin meglesz az ötödik siker.

Meglett, nem is akárhogyan! Ezen a mérkőzésen gyakorlatilag az első perctől az utolsóig a mi akaratunk érvényesült. Jó volt látni, hogy a fiúk önbizalomtól duzzadóan, akaratosan, koncentráltan kosárlabdáztak, aminek meglett az eredménye. Az első negyedben hamar jelentős előnyt harcoltunk ki, ami viszont a második elején kis híján teljesen elfogyott (34. perc: 28-26), ám több sanszot nem adtunk ellenfelünknek. A nagyszünetben már 15 ponttal vezettünk (49-34), a folytatásban pedig tovább növeltük előnyünket, köszönhetően egyrészt annak, hogy jól védekeztünk, másrészt pedig Benke Krisztián és Nemanja Djordjevic ihletett formában dobott. A képzeletbeli párbajt végül centerünk nyerte két ponttal (21, ill. 23), aki nem mellesleg egészen elképesztően célzott távolról: öt triplakísérletből öt hármast vágott be!

Az utolsó negyed második felében már tizenéves csikócsapattal álltunk fel. Egyszerre volt a pályán a 2004-es születésű Meszlényi Róbert, a 2003-as Kazy Balázs, a 2002-es Kármán Domonkos és Kollár Bence, a korelnök pedig ekkor az 1998-as Kocsis Zalán volt. A mérkőzés végül 89-67-es győzelmünkkel zárult, a meccs után pedig a srácok megköszönték a szurkolást – biztosan jó érzés lehet ilyen remek hangulatban küzdeni a sikerért!

Ivica Mavrenski: – Gratulálok a srácoknak a győzelemhez! A mérkőzés elején akadtak problémáink, de miután felgyorsítottuk a játékunkat, elkezdtünk futni, könnyű kosarakat tudtunk szerezni, ráadásul kintről is betaláltunk. Sok sikert kívánunk a Salgótarjánnak a folytatásra. Ezúton is szeretnénk mindenkinek Boldog Karácsonyt és jó egészséget kívánni!

Király Márió: – Gratulálok a hazai csapatnak a győzelemhez! Sajnos két kulcsjátékosunk nagyon gyenge teljesítményt nyújtott, ezt pedig nem bírta el a csapat. Csak időszakonként tudtunk pariban lenni a pécsiekkel. Többször hibáztunk olyan szituációkban is, amelyekre felkészültünk.

 

NKA Pécs–Salgótarjáni KSE 89-67 (27-17, 22-17, 23-13, 17-20)

NKA Pécs: Bíró L. 6, Benke 21/12, Meszlényi 4, Rátvay 7, Djordjevic 23/15. Csere: Kocsis 8, Váits 6, Scherer 7/3, Lados 1, Kollár 4, Kármán, Kazy 2. Vezetőedző: Ivica Mavrenski. Salgótarjáni KSE: Takács 18/6, Kuttor 3/3, Molnár D., Dragasevic 15/3, Cooper 6. Csere: Molnár M. 12, Karanfilovski 3, Mshimba 10/3, Monye M., Hargitai. Vezetőedző: Király Márió.

 


« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx