Facebook Instagram Youtube
Menü

Szenzációs harmadik negyedet repesztettünk

2019. október 17.
Szenzációs harmadik negyedet repesztettünk Keményen megdolgozott a sikerért junior leány csapatunk, amely a nagyszünetben még tizenkét pontos hátrányban volt a BEAC-Újbuda KA vendégeként.
Óriási csatát vívott Akadémiánk junior leány csapata a BEAC-Újbuda otthonában. A nagyszünetben nagyon úgy tűnt, hogy elúszott a hajó, ugyanis ellenfelünk 12 pontos előnyben volt (40-28). Hartung Anita tanítványai azonban nem adták fel, és szenzációs harmadik negyedet repesztettek – ebben a tíz percben 19 pontot vertek a házigazdákra. Az utolsó felvonás közepén Selcova tripláját követően már 10 ponttal vezettünk (52-62), ám a BEAC nem adta fel, a meccs végére feljött egyetlen pontra, ám a végszót Laczkó Sára értékesített büntetője jelentette.
Csapatunkban Habling Lara dupla-duplázott, 15 pontja mellé 10 lepattanót szerzett, Vojinovics Milica pedig 18 ponttal és 9 lepattanóval zárt.
Nagyon szép győzelem volt, gratulálunk, lányok!
Hartung Anita: – Hatalmas erőket mozgósítottunk a második félidőben, aminek köszönhetően sikerült megfordítanunk a mérkőzést. Rengeteget kell még dolgoznunk, de úgy érzem, a lányok vevők a munkára. Örülünk a győzelemnek!
   
BEAC-Újbuda KA „A”–Nemzeti Kosárlabda Akadémia Pécs 68-70 (21-16, 19-12, 8-27, 20-15)
Junior leány bajnokság, 1. forduló. Nemzeti Kosárlabda Akadémia Pécs: Habling 15/3, Selcova 15/6, Laczkó 7/3, Drávecz, Vojinovics 18. Csere: Édes 9, Kötő 3/3, Csényi 3, Heckenberger. Vezetőedző: Hartung Anita.
« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx