Facebook Instagram Youtube
Menü

Szenzációs eredmény: ezüstérem a tuzlai tornán

2016. január 26.
Szenzációs eredmény: ezüstérem a tuzlai tornán U16-os fiú csapatunk ezüstérmet szerzett az V.Nemzetközi Kadett Kupán Tuzlában, miután egyetlen ponttal, 74-75-re kikapott a döntőben a bosnyák Bijeljina csapatától.
Kadett fiú csapatunk január 23-24-én részt vett a tuzlai rendezésű V.Nemzetközi Kadett Kupán, ahol egy erős délszláv mezőnyben ezüstérmet szerzett. „Önmagában az a tény, hogy 24 óra leforgása alatt négy ilyen iramú és keménységű mérkőzést játszottunk, óriási teljesítmény!” – értékelt Németh Károly, a csapat vezetője, akit Jágity Csaba erőnléti edző és Zseljko Djokics egyéni képzéseket vezető edző kísért el a tuzlai tornára. „Ráadásul olyan ex-jugoszláv csapatokkal játszhattunk, akik nagyon magas színvonalat képviselnek, négy mérkőzésből pedig hármat sikerült megnyernünk, és csak egy pont döntött a döntőben a Bijeljina javára, ami fergeteges eredmény. A döntőben mi egy fáradt csapattal léptünk pályára, hiszen egy döntőnek is felérő elődöntőt játszottunk a délelőtt folyamán a házigazda OKK Sloboda ellen, míg ellenfelünk a döntő előtt pihenhetett. Csak köszönettel tartozok a fiúknak a hozzáállásukért, a torna bebizonyította, hogy szerkezetileg és játéktudásban sem vagyunk lemaradva az ellenfelektől, akiknek utánpótlásbázisairól Belgrádba és Zágrábba, az euroligás Cibonához, Crvena Zvezdához és a Partizánhoz igazolnak játékosok.”


Zseljko Djokics szerint már az hatalmas élmény volt, hogy a kadett fiúk egy olyan legendás sportcsarnokban léphettek pályára, amely euroligás küzdelmek színtere volt, ráadásul a torna kiváló hangulatban zajlott. „Nagyon tetszett az, hogy bár a délszláv kosárcsapatok általában lebecsülik a magyar csapatok mentalitását, a fiúk a tornán épp az ellenkezőjét bizonyították, és hatalmas küzdeni tudásról és győzni akarásról tettek tanúbizonyságot. Mérkőzésről mérkőzésre egyre jobban játszottak, harcoltak, és egy olyan csapatot is sikerült legyőzniük az elődöntőben az ellenfél hazai pályáján, melynek több játékosa a tavaly nyáron U16-os Európa-bajnokságot nyerő bosnyák válogatott tagja. Ezek a fiúk nem fognak zavarba jönni attól a magyar válogatott színeiben sem, ha a korosztályuk legjobbjaival kerülnek szembe, hiszen nem csak taktikailag és technikailag, de agresszivitásban, keménységben is fel tudták venni velük a versenyt. Nagy élmény volt látni, mennyire sokat jelent egy utánpótlás-csapat fejlődésében egy ilyen szintű nemzetközi torna, ahol éles meccsetek játszhatnak kiváló ellenfelek ellen. A döntőben pedig hiába álltunk ki egy már nagyon fáradt csapattal, egy perccel a meccs vége előtt, 10 pontos hátrányból sikerült 1 pontra zárkózniuk a fiúknak, a torna megnyerésétől egy hajszál választotta el őket.”


2016.01.23.

Rátgéber Akadémia- KK Zvornik (bosnyák) 64-58 (21-15, 18-17, 25-12, 20-14)
Legjobb pécsi dobók: Omenaka 18, Nagy K. 14/9, Kovacsics 12, Tóth R. 12, Mogyorósi 10.

Slavonski Brod (horvát) - Rátgéber Akadémia 65-78 (16-22, 20-26, 19-17, 11-13)
Legjobb pécsi dobók: Kovacsics 18, Erdei 16, Omenaka 15, Karanfilovski 12/3.

2016.01.24.
Elődöntő

OKK Sloboda (bosnyák) – Rátgéber Akadémia 74-83 (21-15, 26-24, 13-19, 14-25)
Legjobb pécsi dobók: Nagy K. 21/9, Omenaka 21, Karanfilovski 15, Kovacsics 12, Erdei 10.

Döntő
KK “Budućnost” Bijeljina (bosnyák)– Rátgéber Akadémia 75-74 (21-23, 24-18, 16-13, 14-20)
Legjobb pécsi dobók: Erdei 25, Karanfilovski 17/9, Omenaka 15.

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx