Facebook Instagram Youtube
Menü

Szenzációsan játszottunk és szurkoltunk – kiharcoltuk az ötödik mérkőzést!

2023. május 27.
Szenzációsan játszottunk és szurkoltunk – kiharcoltuk az ötödik mérkőzést! Nagyon nehéz helyzetben volt felnőtt férfi csapatunk, hiszen mindenképpen győznie kellett a PVSK otthonában ahhoz, hogy életben tartsa a bajnoki címről és a feljutásról szőtt álmait. A fiúk felnőttek a feladathoz, szenzációs játékkal rukkoltak ki, és szurkolóink hathatós támogatásával 89-75-ös győzelmet arattak! Vasárnap az NKA Arénában ismét találkozunk!

Gyakorlatilag a csilláron is (már ha lenne) emberek lógtak a PVSK otthonában, a Szamosi Nándor Sportcsarnokban, s miután természetesen túlnyomó többségben voltak a hazaiak szurkolói, nyilvánvaló, hogy bajnokavatásban reménykedve jöttek ki erre a meccsre. Csalódniuk kellett, mert ezt az eseményt elnapoltuk. Köszönhetően többek között a saját drukkereinknek, akik olyan fantasztikus hangulatot teremtettek, hogy libabőrösek lettünk tőle, a csapat hatalmas plusz energiát kapott tőlük!

A PVSK-nak egyetlen lépést kellett volna megtennie a bajnoki címért: ha ezt a hazai meccsét megnyeri, lezárja a párharcot. De nem tudta megugrani ezt az akadályt. Elsősorban azért nem, mert csapatunkból teljesen tovatűnt az előző két mérkőzésen érzett görcsösség, felszabadultan, nem mellesleg a saját tempónkban kosaraztunk az elejétől kezdve – no meg jóval pontosabban tüzeltünk, mint korábban (12 triplát dobtunk, ami nagyon kellett). Visszatért, és a kezdőcsapatban kapott helyet a második meccsen megsérült irányítónk, Kerpel-Fronius Gáspár, a karmester pedig kiválóan vezényelt: az első negyed végén már 26-17-re vezettünk! A második felvonás a hazaiak szájíze szerint alakult, a közönség által űzött-hajtott Halász Ákosék ledolgozták hátrányukat, így a nagyszünetben 40-40-et mutatott az eredményjelző, kezdődhetett tehát minden elölről.

Mielőtt azonban a PVSK elhitte volna, hogy lehet keresnivalója, a harmadik negyedben egész egyszerűen elsöpörtük a hazaiakat. A 23. percben már tíz ponttal vezettünk (44-54), mindenki hozzátette a magáét, amivel nem tudott mit kezdeni ellenfelünk. Ellentmondást nem tűrően játszottunk, szórtuk a pontokat, meg sem álltak 30-ig, miközben csak 14-et kaptunk, ezzel pedig eldöntöttük a meccset. A záró felvonás előtt 54-70-et mutatott az eredményjelző, mindenki tisztában volt vele, hogy 16 pontos hátrányt egy negyed alatt nem tud ledolgozni a PVSK, főleg úgy nem, hogy kiválóan játszottunk. Végül 89-75-re győztünk, és ezzel kiharcoltuk az ötödik összecsapást – örömtáncot jártak szurkolóink, hatalmas volt a boldogság!

A párharc négy meccs után 2-2-re áll, vasárnap 19.00 órakor kezdődik az ötödik mérkőzés otthonunkban, az NKA Arénában. A képlet egyszerű: ha győzünk, bajnokok vagyunk!

A mérkőzés egyetlen kellemetlen hozadéka számunkra az, hogy elveszítettük az ötödik meccsre Kollár Bencét – játékosunkat sajnos kiállították a játékvezetők, miután Németh András sportszerűtlen hibát érően faultolta.

Szrecsko Szekulovics: – Gratulálok az akadémiának! Borzasztóan vágtunk bele az első és a harmadik negyedbe. Nem tudom, hogy miért izgultunk, ilyen rutinos játékosok, akik minimum tíz évet töltöttek el az A csoportban, nem lehetnek ennyire görcsösek. Én vagyok az edző, biztos én hibáztam. Teljesen mást láttam a pályán, mint amire számítottam. Harmincegy kísérletből hat triplát értékesítettünk, nem tudtunk semmit bedobni. Köszönöm a szurkolóknak, amit értünk tettek ma is!

Ivica Mavrenski: – Gratulálok a játékosaimnak! Teljesen más mentalitással léptünk pályára, mint az elmúlt két mérkőzésen. A döntőt megelőzően sejtettem, hogy öt mérkőzésen fog eldőlni a bajnoki cím, és igazam lett. Találkozunk vasárnap!

 

PVSK-Veolia–NKA Pécs 75-89 (17-26, 23-14, 14-30, 21-19)

Férfikosárlabda-NB I. B, döntő, 4. mérkőzés. Pécs, Szamosi Nándor Sportcsarnok, 500 néző. Vezette: Tőzsér Dénes, Györfy Ruben, Kovács Nimród. PVSK-Veolia: Halász 1, Harler 22/3, Molnár 8/3, Bíró O. 2, Horti 4. Csere: Tóth N. 7, Antóni 10/6, Takács 10/6, Németh 6, Bíró L. 5. Vezetőedző: Szrecsko Szekulovics. NKA Pécs: Kerpel-Fronius 9/9, Kollár 6, Benke 8/6, Meleg G. 21/6, Djordjevics 15/3. Csere: Lados 7/3, Meszlényi 3, Kovács P. 18/9, Scherer 2, Rátvay. Vezetőedző: Ivica Mavrenski.


« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx