Facebook Instagram Youtube
Menü

Szépen zártuk a szezont, bronzérmet ünnepelhetett felnőtt férfi csapatunk!

2022. május 22.
Szépen zártuk a szezont, bronzérmet ünnepelhetett felnőtt férfi csapatunk! A szezon utolsó bajnokiján nagyon magabiztos, meggyőző játékot produkált felnőtt férfi csapatunk a Vasas Akadémia ellen, így nem lehetett kérdéses, hogy megnyeri-e a mérkőzést. A győzelem pedig azt jelentette, hogy megnyerte a párharcot, és ezzel megszerezte az NB I. B Piros csoportjának bronzérmét is!

Nagyon fogadkoztak a fiúk, hogy hazai pályán megcsinálják! A párharc első mérkőzésén itthon kaptunk ki, hogy aztán idegenben egyenlítsünk, így az utolsó meccsen saját otthonunkban harcolhattuk ki a győzelmet és a bronzérmet – ezt a ziccert nem lehetett kihagyni!

A Vasas Akadémia elleni utolsó meccsen gyakorlatilag az első perctől kezdve nem volt kérdés, hogy ki nyer. Látszott a csapatunkon az akarat, az elszántság, mindenki nagyon koncentráltan tette a dolgát, aminek meg is lett az eredménye: bár az elején még vezettek néhány percig a vendégek, első negyedet öt (23-18), a másodikat tíz (23-13) ponttal nyertük. A folytatásban sem változott a kép, s amikor a 24. percben Scherer Bálint bevágott egy triplát, húsz pont fölé nőtt a különbség (54-32). Jól játszottunk, szép megoldásokat választottunk: volt, hogy Benke Krisztián tette fel a labdát a gyűrűhöz Kocsis Zalánnak, aki annak rendje és módja szerint behúzta, máskor Nemanja Djordjevic megmozdulásainak lehetett tapsolni – centerünk végül 28 pontnál állt meg, emellett 9 lepattanót is szerzett, egyértelműen a mezőny legjobbja volt. A Vasas becsülettel küzdött, a meccs vége felé Farkas három triplája révén tíz pontra is felzárkózott (79-69), de többre nem futotta erejéből. Felnőtt férfi csapatunk végül 86-69-es győzelmet aratott, s második NB I. B Piros csoportos szezonjában megszerezte a bronzérmet!

Ivica Mavrenski: – Gratulálok a srácoknak a győzelemhez, a bronzéremhez és az egész szezonban nyújtott teljesítményükhöz! Emberfelettit nyújtottak, úgy érzem, a kemény munkájuk kifizetődött. Köszönöm mindenkinek, aki ehhez az eredményhez hozzátett, mindenkinek jó nyári pihenőt kívánok!

Evangelos Ziagkos: – Vegyes érzelmek kavarognak bennünk. Egyrészt boldogok vagyunk, hogy egy nagyon sikeres szezont zártunk, amely számos problémával indult, folytatódott, s végül zárult, mégis sok szép emléket hagyott maga után. Ugyanakkor szomorúak is vagyunk, mert ezek miatt a problémák miatt nem kaptunk egyenlő esélyeket, és nem tudtunk jobb eredményt elérni a rájátszásban. Csak tiszteletet és büszkeséget érzek a játékosaimmal kapcsolatban az idei idényben tett erőfeszítéseikért. Szeretnénk köszönetet mondani technikai és edzői stábunk tagjainak ezért az izgalmas szezonért. Gratulálok a Pécsnek a harmadik hely megszerzéséhez. Sok sikert kívánok U14 csapatunknak!

 

NKA Pécs–Vasas Akadémia 86-69 (23-18, 23-13, 22-18, 18-20)

NKA Pécs: Lados 6, Benke 3/3, Scherer 11/9, Rátvay 4, Djordjevic 28/3. Csere: Kocsis 12, Váits 8/3, Kollár 7/3, Molnár 7/3, Herger. Vezetőedző: Ivica Mavrenski. Vasas Akadémia: Farkas 26/15, Dormán 3/3, Kerkai, Andrássy 7/3, Boros 3/3. Csere: Barócsi 19, Radics 7/3, Sólyom, Kelemen 2, Lakatos 2, Kódor. Vezetőedző: Evangelos Ziagkos.

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx