Facebook Instagram Youtube
Menü

"Szerencsések vagyunk, hogy a lányokkal dolgozhatunk" - értékelték a legkisebbek munkáját edzőik

2023. május 09.
Az idősebb korosztály játékosai mellett U11-es és U12-es lányaink is gőzerővel készülnek a szezon végi hajrára. U12-es „A” csapatunk bejutott az Országos Szakmai Tornára, a korosztály „B” gárdája az Országos Jamboree-n lép majd pályára, U11-es „A” csapatunk pedig szintén az Országos Jamboree-n küzd majd meg a legjobbakkal.

A két korosztály vezetőedzője Ninkovic Marija, erőnléti edzőként Dokic Rátgéber Edit, segédedzőként pedig Hegedüs Rebeka és Segec Andrea segítik a munkát. A szakmai stáb tavaly augusztusban kezdett el dolgozni a játékosokkal, de nagyon elégedettek az elvégzett munkával.

- Kilenc hónap munka után azt mondhatjuk, igazán szerencsések vagyunk, hogy a lányokkal dolgozhatunk. Véleményünk szerint ez a generáció fogja képviselni a jövőben a Nemzeti Kosárlabda Akadémia fényes sikereit. Minden edzésen és meccsen száz százalékot nyújtanak a játékosok, hiszen az a céljuk, hogy egyre jobbak legyenek – kezdte a szakmai stáb.

A korosztály elsődleges célja a technikai elemek elsajátítása, a lányok igazán szorgalmasan és nagy alázattal vettek részt az elmúlt hónapokban a munkában.

- Ebben a korosztályban nem az eredményen van a hangsúly, hanem azon, hogy megszeressék a kosárlabdát és közben felelősséggel vegyenek részt az edzéseken és a meccseken egyaránt. Öröm látni, ahogy fejlődnek: a technikai elemekben, az egy-egyben való játékban, illetve a specifikus motorikus képességük is egyre jobb. Jó érzés látni, hogy az összes labdáért vetődnek, közben végig agresszíven védekeznek alapállásban. Nagyon örülünk, amikor mosolyognak, illetve azokat a cseleket használják, amelyeket az edzésen gyakoroltunk vagy épp a jó védekezésüknek köszönhetően könnyű pontokat szereznek. Igazi csapat vált belőlük az elmúlt hónapokban, mind a pályán, mind a kispadon szurkolnak egymásnak, harcolnak egymásért. Mi vagyunk a legbüszkébb szakmai stáb – értékelték az edzők az U11-es és U12-es csapat munkáját.

 

 

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx