Facebook Instagram Youtube
Menü

Színvonalas nemzetközi tornára utazott el U13-as fiú csapatunk!

2022. március 25.
Színvonalas nemzetközi tornára utazott el U13-as fiú csapatunk! Ma este a Crvena Zvezda elleni mérkőzéssel kezdi meg szereplését U13-as fiú csapatunk a Cedevita Kupán, amelyre Zágrábban kerül sor. A nemzetközi tornán nyolc együttes indul.

Nagyon erős lesz a mezőny a Cedevita Kupán, hiszen kiváló délszláv klubok, horvát, szerb, bosnyák, szlovén csapatok vesznek részt rajta – és persze ott lesz Akadémiánk U13-as fiú együttese is. A nyolc résztvevő a következő: Crvena Zvezda, NKA Pécs, Cedevita Junior, Split (A csoport), Cedevita Olimpija, Cibona, Igokea, Zadar (B csoport).

– Mindig arra törekedtünk, hogy lehetőség szerint erős ellenfelekkel szemben mérhessük fel, hol tartunk – fogalmazott csapatunk vezetőedzője, Moosz Milán. – Erre ez a torna kiváló lehetőséget ad, mert nagyon kemény meccsek várnak ránk. Az ilyen mérkőzéseken lehet igazán lemérni, hogy mik azok, amik valóban jól működnek, illetve melyek azok a hibák, amelyeket a jövőben mindenképpen javítanunk kell.

Akadémiánk számára speciális ez a torna, ugyanis öt olyan srác is a csapattal tartott, akik egyelőre nem a mi játékosaink – amolyan vendégspílerek. Ők most belekóstolhatnak abba, hogy milyen színvonalas nemzetközi megmérettetéseken veszünk részt, és mi az a szint, amit képviselünk.

A Cedevita Kupa programja. Március 25.: Crvena Zvezda–NKA Pécs (19.00). Március 26.: NKA Pécs–Cedevita Junior (9.30), Split–NKA Pécs (16.30). Március 27.: helyosztók.

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx