Facebook Instagram Youtube
Menü

Tornagyőzelem a Léván megrendezett ORV-n

2020. január 03.
Tornagyőzelem a Léván megrendezett ORV-n Akadémiánk négy játékosa, Meszlényi Róbert, Schmera Gergely, Merkl Barna és Kelemen Benjámin és tevékeny részese volt az U16-os fiú válogatott sikerének: Berényi Sándor szövetségi kapitány csapata ugyanis megnyerte a Szlovákiában, Léván megrendezett Olimpiai Reménységek Versenyét.
A háromnapos tornát vereséggel kezdte a magyar együttes, Csehország 66-62-re nyert, aztán jött két győzelem (a lengyeleket 62-55-re, a szlovákokat pedig 82-61-re vertük), ez pedig első helyet ért, miután a lengyelek simán elkalapálták a cseheket.
Schmera Gergely: – Szerintem nagyon jól sikerült teljesítenünk, örültünk az első helynek. Sajnos a második mérkőzésen megsérült az Achillesem, így a harmadikon már nem tudtam játszani, de addig kiadtam magamból a legjobbat.
Meszlényi Róbert: – Nagyon színvonalas meccseket játszottunk. Az elsőn kikaptunk a csehektől, pedig a harmadik negyed végén még vezettünk tíz ponttal. Az egy fájó vereség volt, mivel a kezünkben volt a mérkőzés. A másodikon mindez fordítva történt, mínusz tízről kapaszkodtunk vissza és tudtunk nyerni. A szlovákok ellen a második félidőben egyre nagyobb lett az előnyünk és végül huszonegy ponttal győztünk. Nagyon örültünk az elsőségnek, mert meg akartuk nyerni a tornát. Úgy tudom, ilyesmi nem mostanában sikerült az U16-os magyar csapatnak. Összességében jól teljesítettünk, és ahhoz képest, hogy milyen keveset edzünk együtt, csapatként nagyon szépen és eredményesen játszottunk.
Kelemen Benjámin: – Ez a torna egy nagyon jó lehetőség volt arra, hogy felmérjük magunkat a külföldi csapatokkal szemben. Szerintem kivétel nélkül mindenki nagyon jó teljesítményt nyújtott. Nagyon örültünk ennek a sikernek, és reméljük, hogy a következő tornákon és az Európa-bajnokságon is ilyen jó produkcióval rukkolunk elő.
Merkl Barna: – Nagyon örültünk, hogy sikerült megnyerni ezt a tornát. Megvolt az összhang a csapattársakkal, reméljük, a továbbiakban is jó eredményeket tudunk elérni.
   
Magyarország–Csehország 62-66 (20-20, 15-12, 13-10, 14-24)
Magyarország: Kőházi 7, Csendes 6/6, Hajdu 8/6, Schmera 5, Csuti 13. Csere: Meszlényi 3/3, Kovács 8, Csátaljay, Kertész 8/3, Merkl, Szabó 2, Kelemen 2. Szövetségi kapitány: Berényi Sándor.
   
Lengyelország–Magyarország 55-62 (16-14, 20-20, 14-6, 5-22)
Magyarország: Kőházi 10/6, Kovács, Hajdu 8/6, Schmera 6, Csuti 4. Csere: Meszlényi 6/6, Csendes 5/3, Csátaljay 4, Kertész 13/3, Merkl 2, Szabó 2, Kelemen 2. Szövetségi kapitány: Berényi Sándor.
   
Szlovákia–Magyarország 61-82 (21-28, 13-21, 19-15, 8-18)
Magyarország: Kőházi 17/15, Csendes, Hajdu 11/9, Kertész 13/6, Csuti 16. Csere: Meszlényi 2, Kovács 15/3, Csátaljay 4, Merkl 2, Szabó, Kelemen 2. Szövetségi kapitány: Berényi Sándor.
   
Az ORV végeredménye: [font=" calibri",sans-serif]1. Magyarország, [/font]2. Lengyelország, 3. Szlovákia, 4. Csehország.
« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx