Facebook Instagram Youtube
Menü

Továbbjutottunk a Hepp Kupában

2021. október 20.
Továbbjutottunk a Hepp Kupában Újabb hasznos mérkőzést vívott amatőr NB I. Piros csoportos női csapatunk, amely a Bajai NKK vendége volt a Hepp Kupában: közel negyven ponttal győztek a lányok.

Fiatal játékosaink számára újabb remek lehetőség volt ez a tapasztalatszerzésre. A bajai kupameccs a nagyszünetig szoros volt, nem igazán tudtuk elkapni a fonalat, nem domináltunk. A második félidő viszont már abszolút a miénk volt, sokkal jobban dobtunk a házigazdáknál, ráadásul óriási fölényben voltunk lepattanózásban (31, ill. 73), így aztán végül közel negyven ponttal nyertünk, és továbbjutottunk a következő körbe.

Vilipics-Kmézics Daliborka: – Szerettünk volna nyerni és továbbjutni, hogy a következő fordulóban is érdekeltek legyünk. Minden egyes meccset arra használunk ugyanis, hogy a játékosaink fejlődjenek. A bajai mérkőzésen nehéz volt elkapni a ritmust, mert ellenfelünk egész végig zónázott, de nem baj, legalább tudtuk gyakorolni a zóna elleni játékot. A második félidőben agresszívebben, keményebben védekeztünk, ennek köszönhetően pedig gyorsindításokból könnyű pontokat tudtunk szerezni, s végül nagyon magabiztosan nyertünk.

 

Bajai NKK–NKA Universitas PEAC 44-81 (18-26, 12-14, 9-23, 5-18)

NKA Universitas PEAC: Laczkó 18/12, Kötő 11/3, Csényi 15/3, Halmágyi Kata 6, Olawuyi 19. Csere: Nagy R. 8/3, Tőczik, Kohn 2, Orbán, Fekete 2, Simon D. Vezetőedző: Vilipics-Kmézics Daliborka.

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx