Facebook Instagram Youtube
Menü

Úgy kell nekifutni, mintha 0-0 lenne az állás – kemény meccs vár ránk szombaton!

2023. május 19.
Úgy kell nekifutni, mintha 0-0 lenne az állás – kemény meccs vár ránk szombaton! A bajnoki döntő első felvonásán nagyon szép győzelmet aratott hazai pályán felnőtt férfi csapatunk: több mint ezer szurkoló előtt 90-64-re múlta felül a városi rivális PVSK-t. Szombaton jön a második csata, természetesen a Verseny utcában is nyerni szeretnénk!

A nagyszünetig még tartotta velünk a lépést a PVSK az első mérkőzésen, aztán a harmadik negyedben percek alatt elszáguldottunk ellenfelünk mellett. Látszott a fiúkon az utóbbi hetekben, hónapokban elvégzett rengeteg munka, fizikálisan topon van mindenki, nem mellesleg mentálisan is erősek voltunk – pontosan erre van szükség egy ilyen forró hangulatú derbin.

Az első győzelem tehát megvan, de ez nem ér semmit, ha még kettőt hozzá nem teszünk! A második lépésre most szombaton lesz lehetőségünk, a PVSK Verseny utcai otthonában kell nyernünk ahhoz, hogy 2-0-ra alakítsuk az állást. Az alapszakaszban már sikerült ott diadalmaskodnunk, 91-82-es diadalt arattunk – nagyon jó lenne ezt megismételni!

– Természetesen nagyon örülünk annak, hogy hazai pályán nyerni tudtunk, és így 1-0-ra vezetünk, de nem győzöm hangsúlyozni, hogy az első meccset azonnal el is kell felejteni, mert a különbség nem tükrözi a realitást! – fogalmazott vezetőedzőnk, Ivica Mavrenski. – Biztos vagyok benne, hogy a második összecsapás teljesen más lesz, abszolút nem lehet tudni előre, hogy mi fog történni, mi lesz a forgatókönyv. Ellenfelünk nem fogja feladni, ez száz százalék, ki fog valamit találni ellenünk, úgyhogy nehéz meccs elé nézünk. Arra nagyon kell figyeljünk, hogy ne ismétlődhessen meg az, ami a szerdai mérkőzés elején, amikor sok támadó lepattanót engedélyeztünk a PVSK-nak, és sok volt az eladott labdánk is. Keménynek és koncentráltnak kell lennünk negyven percen keresztül, csak így lehet esélyünk az újabb győzelemre!

Nagyon bízunk benne, hogy meglesz a második siker, ami azt jelentené, hogy kedden az NKA Arénában akár le is zárulhatna a három győzelemig tartó párharc! Az biztos, hogy nagyon sokan szorítanak majd nektek szombaton, fiúk: ötvenöten a Szamosi Nándor Sportcsarnok meghitt környezetében, több százan pedig a számítógépek képernyői előtt!

Hajrá, NKA Pécs!

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx