Facebook Instagram Youtube
Menü

Válogatott összetartáson és kiválasztón voltak lányaink

2020. október 28.
Válogatott összetartáson és kiválasztón voltak lányaink Az U16-os leány válogatott székesfehérvári összetartásán, valamint a 2006-osok és a 2007-esek kiválasztóján is képviselték játékosok Akadémiánkat.

Nagyon örültek az U16-os válogatottnál annak, hogy meg tudták tartani az őszi összetartásukat a jelenlegi helyzetben. A csapat másodedzője Akadémiánk szakembere, Meszler Balázs, a keretbe pedig meghívót kapott Palásti Julianna, Szakolczi Diána, Varga Napsugár és Kohn Petra, ám utóbbi kettő nem tudott résztvenni az összetartáson.

Meszler Balázs: – Sok hiányzóval, rövid ideig, de dolgozni tudtunk, aminek nagyon örültünk. Sajnos még az utolsó pillanatban is voltak kényszerű lemondások, így végül tíz fős kerettel kezdtük el a munkát, amit idő közben tizenháromra fel tudtunk tornászni. Hat edzést tartottunk a három nap alatt, amelyeken arra voltunk kíváncsiak, hogy különböző játékszituációkban milyen egyéni teljesítményre képesek a játékosok. Nagyon az elején járunk a felkészülésnek, mondhatom azt, hogy még a kiválasztás fázisában vagyunk, azonban körvonalazódik, hogy kikből tudjuk összeállítani a bő keretünket.

Palásti Julianna: – Sokat egy-egyeztünk az edzéseken, úgy éreztem, hogy most az egyéni fejlődés volt előtérben. Nem foglalkoztunk sokat a taktikai elemekkel, viszont annál többet a védekezéssel. Úgy érzem, nekem jól sikerült ez a három nap, bírtam erővel, jól védekeztem, jól sikerültek a betöréseim, viszont a dobásomon még sokat kell dolgoznom.

A 2006-os kiválasztó válogatott csapatába Jónás Mirjana és László Anna kapott meghívást. Anna az első nap után csatlakozott az U16-os csapathoz, így az egy évvel idősebbek között is kipróbálhatta magát.

Jónás Mirjana: – Az edzések jók voltak, volt olyan játékelem, ami könnyebben, más nehezebben ment. Most a védekezésemmel vagyok elégedett, a dobásommal kevésbé, de mindig próbáltam a lehető legjobban teljesíteni. A csapattársaimmal kiválóan kijöttem, sokat voltunk együtt a szabadidőnkben, sok vicces sztorit meséltünk egymásnak.

A legfiatalabb korosztály összetartásán Felső Gréta, Kropp Anna és Halmágyi Kitti vehettek részt, a szintén meghívott Subotic Milka sajnos most nem tudott a többiekkel utazni.

Halmágyi Kitti: – Nagyon jók és ötletesek voltak az edzések, és elég fárasztóak is. Remek közösségben és hangulatban dolgoztunk, összetartó csapatot alkottunk. Úgy érzem, jól teljesítettem, jól dolgoztam, viszont a szombat esti edzőmeccsen egy kicsit jobban játszhattam volna. Összességében elégedett voltam magammal.

Gratulálunk, lányok!

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx