Facebook Instagram Youtube
Menü

Váradi Kornél: „Nagyon rangos tornához csatlakozhatunk”

2021. december 17.
Váradi Kornél: „Nagyon rangos tornához csatlakozhatunk” December 28–30-án, vagyis a két ünnep között színvonalas nemzetközi felkészülési torna házigazdája lesz Akadémiánk: az I. Füzesi József Emléktornán többek között részt vesz a méltán világhírű szerb Partizan és az orosz Lokomotiv Kuban, valamint ott lesz a B-csoportban a magyar U18-as válogatott is.

Az I. Füzesi József Emléktornára sikerült nagyon erős mezőnyt kialakítani. Szerbiát két klub képviseli, a Partizan (felnőtt csapata Európa Kupa-résztvevő, az ABA Liga jelenlegi harmadik helyezettje) és a szintén belgrádi Mega Mozzart, a Lokomotiv Kuban Oroszországból érkezik (felnőtt csapata a VTB United League ötödik helyén áll), itt lesz a bosnyák OKK Spars Sarajevo (felnőtt csapata második a bajnokságban), valamint a magyar U18-as válogatott is – vagyis Akadémiánk junior fiú gárdája kiváló ellenfelekkel találkozhat a három nap során.

– Amikor megkerestük a leendő ellenfeleket, mindenki szinte azonnal pozitív választ adott, szóval nyugodtan kijelenthetjük, hogy Akadémiánknak jó híre van, megvan a respektje – fogalmazott sportmenedzserünk, Plézer Gábor, aki egyben az U18-as válogatott csapatmenedzsere is. – A csapatok kiválasztásánál természetesen körültekintően jártunk el, hiszen számunkra nem az volt a lényeges, hogy a hozzánk érkező klubnak a felnőtt gárdája legyen erős, hanem az, hogy az utánpótlása is magas szintet képviseljen. A belgrádi Mega Mozzart például nem sokat mond azoknak, akik nem jártasak az utánpótlásban, hiszen ez egy tipikus nevelőegyesület. De nem akármilyen: az elmúlt években ez a klub adta Európából a legtöbb NBA-ben draftolt játékost!

Meghívásunkat nem csak külföldi klubok fogadták örömmel, hanem a magyar U18-as válogatott is. A Váradi Kornél által irányított együttesre komoly feladatok várnak a következő időszakban, így természetesen nem hagyhatta ki ezt a tornát, amelyen nagyon erős ellenfelekkel találkozhat.

– Először is köszönjük a meghívást a Rátgéber Kosárlabda Akadémiának, nagyon rangos tornához csatlakozhatunk! – mondta Váradi Kornél, aki októberben vette át az U18-as válogatott irányítását. – Minél hamarabb szerettünk volna színvonalas, jó mérkőzéseket játszani erős ellenfelekkel szemben, amelyeken pontosan fel tudjuk mérni, hogy hol tartunk, hogy miben kell fejlődnünk. Ebből a szempontból abszolút kapóra jött a pécsi torna! Tizennyolcas kerettel érkezünk, viszonylag bő lesz a rotációnk, így mindenki megtapasztalhatja, milyen szintet képvisel a nemzetközi mezőny.

A magyar válogatottnak december 20–23. között lesz egy összetartása Akadémiánkon, majd a karácsonyi ünnepeket követően visszatér a csapat az emléktornára.

– Tovább szeretnénk építeni azt a rendszert, amit novemberben elkezdtünk. Szép feladatok várnak ránk, a 2023-as debreceni világbajnokságra versenyképes válogatottat szeretnénk kialakítani – tette hozzá Váradi Kornél.

Az I. Füzesi József Emléktorna résztvevői.

A-csoport: Mega Mozzart (szerb), NKA Pécs, OKK Spars Sarajevo (bosnyák).

B-csoport: KK Partizan (szerb), Lokomotiv Kuban (orosz), U18-as magyar válogatott.

A program

December 28., kedd: Lokomotiv Kuban–KK Partizan (16.00), Mega Mozzart–OKK Spars Sarajevo (18.30).

December 29., szerda: U18-as magyar válogatott–Lokomotiv Kuban (10.00), NKA Pécs–Mega Mozzart (12.30), KK Partizan–U18-as magyar válogatott (17.00), OKK Spars Sarajevo–NKA Pécs (19.30).

December 30., csütörtök: 5. helyért (11.00), 3. helyért (14.30), 1. helyért (17.00).

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx