Facebook Instagram Youtube
Menü

Váradi Kornél: „Pont erre a profizmusra volt szükségünk!”

2022. január 05.
Váradi Kornél: „Pont erre a profizmusra volt szükségünk!” A decemberben a Nemzeti Kosárlabda Akadémián megtartott összetartás, majd az I. Füzesi József Emléktorna során a magyar fiú U18-as válogatott számára minden adott volt a minőségi munkához, ahhoz, hogy a csapat és a játékosok fejlődjenek. A szövetségi edző, Váradi Kornél elégedetten tekintett vissza erre a tíz napra.

A magyar fiú U18-as válogatott decemberben tíz napot töltött a Nemzeti Kosárlabda Akadémián. Váradi Kornél együttese először még karácsony előtt, december 20-tól 23-ig tartott itt egy összetartást, majd 25-én visszatért Pécsre, és részt vett a két ünnep között megrendezett színvonalas nemzetközi viadalon, az I. Füzesi József Emléktornán, amelyen végül két győzelemmel és egy vereséggel a második helyen végzett.

– Először is nagyon köszönjük Rátgéber Lászlónak, az általa vezetett akadémiának, dolgozóinak, valamint a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének, hogy ennyi időt együtt tölthettünk ilyen kifogástalan körülmények között, ráadásul a két ünnep között részt vehettünk egy ilyen színvonalas nemzetközi tornán! Ez is jelezte, hogy milyen komoly az a program, amit most az U18-as válogatottnál végzünk – fogalmazott Váradi Kornél. – Pont erre a profizmusra volt szükségünk: az akadémián minden adott a legmagasabb szintű munkához, legyen szó szakmai tudásról, eszközökről. Óriási előny, hogy tényleg minden egy helyen van, a játékosoknak csak a kosárlabdára kell koncentrálniuk, semmi sem áll a fejlődésük útjába. Nagy segítség volt számunkra ez a tíz nap! A két összetartás során Rátgéber László és Ivkovics Sztojan is meglátogatta a fiatalokat, megtekintették a mérkőzéseinket, biztató szavaik sokat jelentettek a játékosoknak. A torna tapasztalataiból kiindulva továbbra is fontos, hogy higgyünk a fejlődésben, ez is szükséges ahhoz, hogy egy versenyképes válogatottat tudjunk felépíteni a világbajnokságra.

A szövetségi edző hozzátette, elégedetten búcsúzott el csapatától, mert amit elterveztek, mindent megvalósítottak. Tisztább képet kaptak a játékosokról, arról, hogy hol tartanak, hol állnak a nemzetközi szinthez képest.

– Februárra ismét tervezünk egy összetartást, a felnőtt válogatott mellett fogunk dolgozni. Áprilisban Szerbiában játszunk felkészülési mérkőzéseket erős helyi klubcsapatokkal szemben, majd a nyáron már tétmeccsek következnek: Nagyváradon rendezik meg a B-divíziós Európa-bajnokságot – mondta Váradi Kornél.

Jó munkát és sok sikert kívánunk a továbbiakra a magyar válogatottnak!

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx