Facebook Instagram Youtube
Menü

Végig agresszívan védekeztek a fiúk

2020. december 23.
Végig agresszívan védekeztek a fiúk Nagyon meghajtotta a Baja elleni bajnokit Akadémiánk U20-as fiú csapata, a kemény védekezésnek meg is lett az eredménye.

Hatalmas különbséggel nyerte meg idei utolsó bajnokiját U20-as fiú csapatunk. Már a nagyszünetben közelítettünk a száz dobott ponthoz, végül 152-nél álltunk meg – miközben ellenfelünk nem érte el az ötvenet. Együttesünk eddigi hét mérkőzéséből hatot megnyert, s jelen állás szerint a harmadik helyen áll.

Csapatunkban ragyogó teljesítménnyel rukkolt elő Meszlényi Róbert, aki úgy szerzett 36 pontot, hogy 18 mezőnykísérletéből mindössze kettőt hibázott el (89 százalék!), emellett 8 lepattanó, 4 szerzett labda (és csak 1 eladott), és 8 gólpassz fűződött a nevéhez – 26 perc játék után 53-as VAL-mutatóval zárt. Nagyon odatette magát Schmera Gergely is, aki dupla-duplázott, 26 pontja mellé (87 százalékkal dobott!) 12 lepattanót szerzett, a teljesítményindexe kerek 40 lett.

Sértő Ádám: – Gratulálok a srácoknak, különösen a mutatott hozzáállás miatt! Negyven percen keresztül agresszívan védekeztünk, ami az eredmény tekintetében a csapat jó karakteréről árulkodik. További sok sikert kívánok a Bajának!

 

NKA Pécs U20–Bajai Bácska FKE U20 152-36 (45-8, 37-9, 30-11, 40-8)

Fiú NB I. B Piros csoport U20. NKA Pécs U20: Fülöp Zs., Meszlényi 36/6, Molnár 11/3, Bálint B. 15, Fekete 10. Csere: Staubach 9/3, Kovács K. 4, Balaskó 15/3, Schmera 26, Séra 19, Herger 7. Vezetőedző: Sértő Ádám.

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx