Facebook Instagram Youtube
Menü

Végig nyílttá tudtuk tenni a mérkőzést!

2021. december 20.
Végig nyílttá tudtuk tenni a mérkőzést! Nagyon jó mérkőzést játszott kadett leány csapatunk a kiemelt junior bajnokságban: a DVTK Akadémia A-nak keményen meg kellett dolgoznia a győzelemért.

Tapasztalatban és fizikumban is előrébb járt ellenfelünk, de mi fiatalos lendülettel és harcossággal negyven percig nyílttá tudtuk tenni a találkozót annak ellenére, hogy többen is hiányoztak csapatunkból. Bár végül vereséget szenvedtünk, dicséret illeti a lányokat, mert igazi csapatként játszottak, és kiadtak magukból mindent.

Küllős Kíra igazi vezére volt csapatunknak: nem csak támadásban, hanem védekezésben is nagyot harcolt, 17/6 pontja mellé leszedett 5 lepattanót, volt 5 szerzett labdája, 5 gólpassza, 24-es VAL-mutatóval a mezőny egyik legjobbjának bizonyult. Bercsi Luca ismét hatalmas energiákat hozott a kispadról, ponterős játéka mellett a védekezése és harcossága is példaértékű volt.

Eördögh Edit: – Nagy utat tett meg fiatal kadett csapatunk az első junior mérkőzése óta, eljutottunk odáig, hogy negyven percig nyílttá tudtunk tenni egy olyan meccset, ahol ellenfelünknél U18-as válogatott játékosok szerepelnek. Ezek a mérkőzések rengeteget segítenek a játékosok fejlődésében. Kemény és alázatos munkával dolgozunk tovább céljaink eléréséért!

 

DVTK Akadémia A–NKA Pécs U17 72-60 (16-21, 22-12, 18-9, 16-18)

NKA Pécs U17: Piukovits 6, Küllős 17/6, Jónás 8/6, Árvai 13/3, László A. 1. Csere: Bercsi 15, Kropp A., Kilián, Sánta G. Edző: Eördögh Edit.

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx