Facebook Instagram Youtube
Menü

Vereség a Vasastól

2019. április 04.
Vereség a Vasastól Hiába küzdött nagyot, nem ment a játék a Rátgéber Akadémia csapatának a Nemzeti Fiú Junior Bajnokság Döntőjének első csoportmérkőzésén. Ivica Mavrenski tanítványai 87-62 arányú vereséget szenvedtek a Vasas Akadémiától.
Csütörtök délután 3 órakor megkezdte szereplését csapatunk a Szolnokban rendezett Nemzeti Fiú Junior Bajnokság Döntőjében. A Rátgéber Akadémia az A jelű kvartettben kapott helyet, s első körben a Vasas Akadémiával kellett felvennie a versenyt.


Nagy tempóban indult a találkozó, mindkét oldalon szép megoldásokat láthatott a közönség. Potyogtak a gólok, és fej-fej mellett haladva, felváltva vezettek a csapatok. Majd a hatodik percben Horváth hármasával hat ponttal meglógott a Vasas (15-9). A mezőnyben és a palánk alatt egyértelműen felvették a versenyt ellenfelükkel a pécsiek, de kívülről sajnos nem mentek a dobások. Így az első játékrész 9 pontos fővárási előnnyel zárult (24-15).


A második etap pontszegényen indult, négy perc elteltével összesen három pont született. Sok volt a hiba, de védekezésben feljavultak a felek. Nem sokkal később viszont már 15 volt a különbség (35-15) – ekkor Ivica Mavrenski időkérésre szánta el magát. Sajnos nagyon ment a játék az ellenfélnek, Váitséknak viszont semmi sem akart sikerülni. A nagyszünetre 47-22-es Vasas előnynél vonultak a csapatok.


A második félidőben egyértelműen jobb teljesítményre volt szükség, s ennek szellemében, Vukas vezérletével 6-1-es rohanással indították a mieink (48-28). Sokkal közelebb azonban nem tudtak kerülni a budapestiekhez, akik a harmadik negyed derekára visszaállították a 25 pontos különbséget (55-30). Küzdöttek, hajtottak Dervalicsék, s a játékrészt végül két ponttal megnyerték.


Az utolsó tíz percet 23 pontos hátránnyal (66-43) kezdte a Pécs, így már csak a differencia csökkentése lehetett a reális cél. De sajnos nem találta a fogást ellenfelén Ivica Mavrenski együttese, s 87-62 arányban elveszítette a mérkőzést.


Folytatás: holnap reggel 9 órakor a házigazda Szolnok ellen.


Vasas Akadémia–Rátgéber Akadémia 87-62 (24-15, 23-7, 19-21, 21-19)
Rátgéber Akadémia: Dervalics 11, Váits 10, Scherer 9/3, Vukas 8, Bálint 6, Balaskó 5/3, Horváth Cs. 5, Herger 2, Borsos-.

Ivica Mavrenszki: Gratulálok a Vasasnak! Tudták mit akarnak véghez vinni. Mi ennek teljesen az ellenkezőjét csináltuk. Rohantunk, kapkodtunk és sokat hibáztunk. Semmi nem teljesült abból, amit a mérkőzés előtt megbeszéltünk. Lassan támadtunk, puhán védekeztünk és eladtunk 22 labdát. Így nagyon nehéz mérkőzést nyerni egy országos döntőn. Megérdemeltük a vereséget.


« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx