Facebook Instagram Youtube
Menü

Vereség a rajton

2019. október 13.
Vereség a rajton Junior leány csapatunk kilenc ponttal kikapott a bajnoki rajton, az előző szezon ezüstérmese, a Vasas Akadémia túl nagy falatnak bizonyult.
Az első negyed még a miénk volt, ebben a periódusban nagyon jól dolgoztak a lányok, s ennek köszönhetően ötpontos előnyre tettünk szert. A nagyszünetre ugyan ledolgozták hátrányukat a vendégek, sőt, egy ponttal már vezettek is, de húsz perc elteltével még nem lehetett elégedetlen vezetőedzőnk, Hartung Anita. Az előző szezon ezüstérmesével szemben szépen fel tudtuk építeni a játékunkat, a lányok meg tudták valósítani az edzéseken begyakoroltakat.
A folytatásban azonban beütött a krach. Játékosainkon kiütköztek a fáradtság jelei, emiatt aztán sűrűsödtek a hibák, a rossz döntések – támadásban sem működött jól a gépezet, védekezésben pedig elmaradtunk a kellő agresszivitásból. A távolról jól célzó Vasas Akadémia élt a lehetőséggel, szép lassan elhúzott tőlünk, s végül magabiztosan megnyerte a mérkőzést.
Hartung Anita: – Gratulálok a Vasasnak, teljesen megérdemelten nyerte meg a mérkőzést. Az ellenfél által leszedett támadó lepattanók magas száma megpecsételte a sorsunkat, tizennyolc landolt náluk. A szezon elején járunk, dolgozunk azon, hogy kijavítsuk a hibáinkat.


Nemzeti Kosárlabda Akadémia Pécs–Vasas Akadémia „A” 69-78 (20-15, 15-21, 17-22, 17-20)
Leány junior kiemelt bajnokság, B-csoport. Nemzeti Kosárlabda Akadémia Pécs: Selcova 17/3, Laczkó 9, Habling 17/3, Vojinovic 16, Radakovic 2. Csere: Drávecz 5, Csényi 2, Édes, Kötő 1. Vezetőedző: Hartung Anita.
« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx