Facebook Instagram Youtube
Menü

Veszprémben végig úgy kell játszanunk, ahogy az első bajnoki utolsó negyedében!

2023. szeptember 28.
Veszprémben végig úgy kell játszanunk, ahogy az első bajnoki utolsó negyedében! Csapatunk megmutatta a karakterét a férfi NB I. B Zöld csoportjában, hiszen bár sokáig hátrányban volt a Nagykőrös elleni hazai bajnokin, nem tört össze, emelt az intenzitáson és az agresszivitáson, és nagyot hajrázva végül 85-78-ra győzött. Az NKA Universitas Pécs II. pénteken ismét pályára lép, Veszprémben játszunk a második fordulóban.

Nagyon hasznos mérkőzést játszott, és nagyon értékes győzelmet aratott az első fordulóban NB I. B Zöld-csoportos férfi csapatunk. A Nagykőrös ugyan három negyeden át vezetett, és az utolsó felvonás előtt még 54-62 állt az eredményjelző, a hátralévő tíz percben óriási energiákat mozgósítottunk, amelynek köszönhetően megnyertük a meccset.

– Nagyon jó volt látni, hogy volt karakterünk, nem estünk szét, és a mérkőzés utolsó negyedében képesek voltunk ritmust váltani, kellően agresszíven védekeztünk, aminek támadásban is megvolt a pozitív hatása. Hozzá kell tenni, miután az egyetlen U23-as játékosunk, Herger Salamon faultproblémák miatt csak tíz percet töltött a pályán, abszolút fiatal csapattal küzdöttünk és győztünk! Ez a jövő szempontjából nagyon ígéretes tett volt! – tekintett vissza az első fordulóban történtekre csapatunk vezetőedzője, Sértő Ádám.

Pénteken ismét pályára lépnek a fiúk, a második fordulóban a Veszprém Kosárlabda Klub vendégei leszünk. Érdekesség, hogy egymás után két olyan együttes az ellenfelünk, amely az előző szezonban még a Piros csoportban szerepelt, vagyis biztos, hogy ezúttal is nagyon nehéz feladat vár ránk.

– Jól ismerjük a Veszprémet, hiszen az előző években is játszottunk egymás ellen. Ott van a keretükben a rutinos Szabó Péter és Madár András, akik régóta együtt dolgoznak, valamint akadémiánk korábbi játékosa, Prodanovic Todor is. Természetesen ezt a mérkőzést is meg szeretnénk nyerni, ehhez olyan intenzitással és agresszivitással kell játszanunk negyven percen keresztül, ahogy tettük a Nagykőrös elleni bajnoki utolsó negyedében.

Az első mérkőzésen jó volt látni, hogy akadtak remek egyéni teljesítmények csapatunkban. Tizenkilenc éves játékosunk, Kazy Balázs 29 pontjával a mezőny legeredményesebbje volt, de nem csak ezzel hívta fel magára a figyelmet, hanem a védekezésben nyújtott produkciójával, valamint a 9 lepattanójával is.

– Nagyon örülök annak, hogy az Akadémia indított csapatot a Zöld csoportban, ebben a felnőtt mezőnyben ugyanis sok játékpercre számíthatok, aminek köszönhetően tovább fejlődhetek – mondta Kazy Balázs. – Az előző szezonban a Piros csoportban is kaptam lehetőséget, volt tehát rutinom, ami segített, abszolút nem izgultam az első fordulóban, a Nagykőrös elleni meccsen. Igyekeztem támadásban és védekezésben is végrehajtani mindazt, amit a vezetőedző kért tőlünk, örülük, hogy jobbára eredményesen tudtam elvégezni a feladatokat. Holnap biztosan nem lesz egyszerű dolgunk Veszprémben, de biztos vagyok benne, hogy mindent megteszünk az újabb győzelemért!

Szeptember 29., péntek, 18.00: Veszprém Kosárlabda Klub–NKA Universitas Pécs II.

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx