Facebook Instagram Youtube
Menü

Villámrajt, hullámvölgy, győzelem

2021. január 07.
Villámrajt, hullámvölgy, győzelem Megszerezte hetedik győzelmét fiú U20-as csapatunk, amely hazai pályán öt ponttal bizonyult jobbnak a Vasasnál.

Úgy kezdődött számunkra ez a bajnoki, mint egy álom: az első negyedben állva hagytuk ellenfelünket, 18 pontos előnyre tettünk szert. Jó ritmusban, eredményesen játszottunk, s ennek köszönhetően a nagyszünetig tovább növeltük a különbséget. Később kiderült, hogy nagy szükségünk volt erre az előnyre! A második félidőben ugyanis mintha teljesen más meccs zajlott volt a pályán, a Vasas átvette az irányítást, folyamatosan közelített hozzánk. Nagy gödörbe kerültünk, olyannyira, hogy nem sokkal a vége előtt már csak két pont volt a két csapat között (80-78) – szerencsére az utolsó két percben megfelelően koncentráltak a fiúk, ami végül győzelmet ért.

Csapatunkban Herger Salamon dupla-duplával zárta a mérkőzést, 12 pontja mellett 10 lepattanót szerzett.

Sértő Ádám: – Gratulálok a srácoknak a győzelemhez! A második félidei tizennyolc perces hullámvölgy még egyszer nem ismétlődhet meg, ha ezeket a mérkőzéseket a továbbiakban is meg szeretnénk nyerni. Sok sikert kívánok a Vasasnak!

 

NKA Pécs U20–Vasas Akadémia U20 87-82 (24-6, 26-18, 18-29, 19-29)

Fiú NB I. B Piros csoport U20. NKA Pécs U20: Fülöp Zs. 1, Kollár 16, Kazy 6/3, Fekete 11/3, Herger 12. Csere: Molnár 20/6, Meszlényi 3, Schmera 12, Kovács K., Bálint B. 4, Balaskó, Séra 2. Vezetőedző: Sértő Ádám.

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx