Facebook Instagram Youtube
Menü

Visszataláltunk a helyes útra – győztek a fiúk idegenben

2021. február 18.
Visszataláltunk a helyes útra – győztek a fiúk idegenben Két nagyon fájó hazai vereség után végre talpra állt felnőtt férfi csapatunk, amely tizenkét ponttal győzött a Nagykőrösi Sólymok otthonában az NB I. B Piros csoportban.

Elég mély gödörben volt NB I. B-s férfi felnőtt csapatunk, hiszen előbb a Nagykőröstől, majd az utolsó helyezett MTK-tól is kikapott hazai pályán. Nagy kérdés volt, hogy fel tudnak-e végre állni a padlóról a fiúk.

A Nagykőrös elleni „visszavágó” első negyede a hazaiak szájíze szerint alakult, nem állt össze a védekezésünk, ezért közel harminc pontot kaptunk. A második negyed már jobban nézett ki, ezt a tíz percet megnyertük, s ennek köszönhetően a nagyszünetben csak egypontos (46-45) hátrányban voltunk. Jó volt látni a fiúkon, hogy odateszik magukat, küzdenek a sikerért, nem mellesleg ezúttal jól is céloznak távolról (a meccs végére 13 triplát dobtak 25 kísérletből). A harmadik negyedben meg is lett ennek az eredménye, ebben a periódusban „miénk volt a pálya”, fordítottunk, majd egész jelentős előnyre tettünk szert – 75-63-ra elhúztunk ellenfelünktől. Az utolsó felvonásban aztán szépen megőriztük ezt a különbséget, s két vesztes mérkőzés után végre ismét győzelemnek örülhettünk!

Csapatunkban ezúttal többen is jó teljesítményt nyújtottak – nem titok, csak így lehet sikert elérni. Kocsis Zalán nagyon jól dolgozott a palánkok alatt, 13 lepattanót szerzett, emellett adott 5 gólpasszt, Benke Krisztián 18 pontot tett a közösbe (6 lepattanóval és 5 asszisztal), Sedin Karavdic 28 ponttal (ebben 4/4-es triplamutatóval) a mezőny legjobbja volt, Kollár Bence pedig 17 pontot dobott (ebben 5 hármas volt 6 kísérletből).

Ivica Mavrenski: – Gratulálok a játékosaimnak a győzelemhez! Úgy érzem, hogy két rossz hét és mérkőzés után újra jó úton járunk, újra abban a ritmusban játszottunk, amiben mi szeretnénk. Sok sikert kívánok a Nagykőrösnek a továbbiakra!

 

Nagykőrösi Sólymok–NKA Pécs 78-90 (28-23, 18-22, 17-30, 15-15)

Férfi NB I. B Piros csoport. NKA Pécs: Lados 7, Benke 18/6, Scherer 7/3, Kocsis 4, Karavdic 28/12. Csere: Váits 2, Kollár 17/15, Gáspár M. 4, Fülöp Zs. 3/3, Rosic. Vezetőedző: Ivica Mavrenski.

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx