Facebook Instagram Youtube
Menü

Zsinórban az ötödik győzelmüket aratták a lányok

2022. április 25.
Zsinórban az ötödik győzelmüket aratták a lányok Ismét nagyot küzdött csapatunk az amatőr női NB I. Piros csoportjában, aminek meglett az eredménye: legyőztük a MAFC-ot.

Jó passzban volt csapatunk a MAFC elleni hazai bajnoki előtt, hiszen zsinórban négy győzelemnél járt – az volt a kérdés, meglesz-e az ötödik. Meglett, mert bár a MAFC elleni mérkőzés nem úgy indult, ahogy szerettük volna, a folytatásban rátaláltunk a megfelelő ritmusra. A nagyszünetben már nálunk volt az előny (44-35), amit aztán az utolsó negyedben tekintélyesre tudtunk duzzasztani: ezt a tíz percet 14 pontos különbséggel nyertük meg, s ennek köszönhetően 85-66-os győzelmet arattunk.

A lányok ezen a meccsen nagyon jól dobtak távolról, összesen tizennégy triplát szereztünk! Ráadásul jó százalékkal tüzeltünk, Orbán Alexandra például 3/3-mal zárt.

Vilipics-Kmézics Daliborka: – Döcögősen indult számunkra a mérkőzés, kicsit álmosan kezdtünk, nem volt meg a kellő keménység a játékunkban. A második negyedben már megtaláltuk a ritmusunkat, és a védekezésünk is agresszívebb lett, bár ma is voltak gondjaink a kizárásokkal. Dobtunk tizennégy triplát, ez is döntő tényező volt a javunkra. Nagyon fizikális mérkőzést játszottunk, a végeredmény kicsit csalóka, nem mutatja mekkora küzdelem folyt a pályán. Örülök a sikerünknek, mert egy tapasztalt csapatot győztünk le. Ez a meccs nagyon jól szolgálta a junior döntőre való felkészülésünket. Gratulálok a lányoknak, ismét nagyot küzdöttek!

 

NKA Universitas PEAC II–MAFC 85-66 (20-21, 24-14, 15-19, 26-12)

NKA Universitas PEAC II: Laczkó 19/9, Bojtár Boglárka 12/6, Nagy R., Selcova 19/9, Olawuyi 10. Csere: Kötő 6/6, Csényi 8/3, Orbán 11/9, Tőczik, Varga N., Szantner Sz. Vezetőedző: Vilipics-Kmézics Daliborka.

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx