Kadett fiú B csapatunk ugyan kiharcolta az A-döntős szereplést, de a szabályok miatt a B döntőben kellett indulnia, ahol végül a negyedik helyen végzett, mindez azt jelenti, hogy az ország tizenkettedik legjobbja lett. Vezetőedzőnk, Velkey József összességében elégedett, és úgy érzi, egy kis szerencsével még jobb helyezést elérhettek volna.
A kadett fiú bajnokság B döntőjét Miskolcon, az Egyetemi Körcsarnokban rendezték meg, ahol B csapatunk nagyon fontos győzelmet aratott az első mérkőzésén, legyűrte a Zalaegerszeget, és ezzel bejutott a legjobb négy közé. Az elődöntőben nagyon sokáig tartották a lépést a srácok a későbbi bajnok Kecskeméttel, ám végül kikaptak, majd a bronzmeccsen óriási hátrányt ledolgozva visszaküzdötték magukat, fordítaniuk azonban nem sikerült, így a negyedik helyen végeztek.
– A B-döntős tizenkét fős keretünk úgy állt össze, hogy hárman lejöttek hozzánk az A csapattól, kilencen pedig főleg a regionális bajnokságban szereplő C-ben kaptak nagyobb szerepet – fogalmazott vezetőedzőnk, Velkey József. – Nagy hiányzónk volt Zentai Zaránd, aki sajnos a torna előtt két héttel egy mérkőzésen eltörte a kezét egy hatalmas blokk után. A csapat gerincét adó keret a harmadik helyen zárt a regionális bajnokságban, csak a Baja és a Kaposvár tudott minket megelőzni, akik a kiemelt bajnokságból estek ki hozzánk. Tizenöt győzelem mellett négy vereséggel zártunk, úgy gondolom, hogy ez rendben van. Egy vereség van, amit sajnálok, de nem lehet hibátlanul végigvinni egy szezont, kellett az a pofon is ahhoz, hogy végül így tudjuk befejezni. Ebben a bajnokságban nagyon stabil teljesítményt hozott fiatalabbként Sarkady Barnabás és Kovács Bálint, akikre végig vezérként lehetett számítani.
A miskolci B-döntőre úgy készültek a srácok, hogy az első meccsüket mindenképpen meg akarták nyerni, hiszen akkor már garantált az, hogy a legjobb négyben végeznek. Becsülettel felkészültek, ami meglátszott a Zalaegerszeg elleni meccsen.
– Egy nagyon erős ZTE-t sikerült legyőznünk, amely csont nélkül jutott be a B-döntőbe. Az elődöntőben aztán jöttek a későbbi győztes kecskemétiek, akiket harminckét percig sikerült megszorongatnunk. A harmadik helyért a Kiss Lenke KS ellen játszhattunk, ezen a meccsen sajnos nagyon elszúrtuk az első félidőt, így mínusz huszonöt pontról kellett felállnunk, és egészen háromig el is jutottunk! Ez hatalmas energiát igényelt, emiatt az utolsó negyedre elfogytunk, nem esett be az a pár extra távoli a végén, ami még kitolhatta volna a fáradtsági küszöböt. A negyedik helyen végeztünk, amivel összességében nagyon elégedett vagyok, és bár hiányérzetnek nem nevezném, de mégis, ha csak egy kicsit szerencsésebbek lettünk volna, akkor akár még jobb helyezést is el tudtunk volna érni.
Nagyon fontos volt, hogy ehhez az eredményhez mindenki kellett, aki ott volt: hihetetlen erőt kaptak a pályán lévők mind a lelátóról, mind a padról a három mérkőzés során. Azon játékosok előtt is le a kalappal, akik most kevesebb lehetőséget kaptak, de a meccsek végére szinte ugyanúgy elfáradtak, mint azok, akik a pályán voltak.
– Ha a tornán lett volna All Star, vagy csapata legjobbja díj, nagy bajban lettem volna – mondta Velkey. – Rácz András irányítóként Russell Westbrookot idézte meg tízpontos, tizenkét lepattanós és hat gólpasszos átlagával. Cseresznyés Mór és Henrik Ákos vállalták fel a scorer szerepet, tizenhat és tizennégy pontos átlagaikkal, meccsenként három bedobott triplával. Fazakas Bulcsú, Rotter Hunor és Mátés Gergő, a pécsi veteránok pedig abban segítettek mindig, amiben éppen kellett: kulcsfontosságú védekezéssel, lepattanóval, de ha éppen támadásban kellett extra muníció, akkor abból vették ki a részüket. Ezúton is köszönöm, hogy ennek a csapatnak az edzője lehettem, rengeteget tanultam a fiúktól, nagyon jó emberek egytől egyig, remélem, hogy én is tudtam valamit átadni!
Gratulálunk a szerepléshez és a kemény munkához, fiúk!
